A hét első napján,  (Húsvétvasárnap) kora reggel,  amikor még sötét  volt,
  Mária  Magdolna  kiment  Jézus  sírjához.  Odaérve  látta,  hogy  a  követ
  elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és
  ahol Jézus holtteste  feküdt, két, fehér  ruhába öltözött angyalt  látott.
  Ott ültek,  az  egyik a  fejnél,  a másik  a  lábnál. Így  szóltak  hozzá:
  "Asszony, miért sírsz?" "Mert  elvitték az én Uramat  - felelte -, és  nem
  tudom, hová tették." Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte,
  de nem ismerte föl, hogy ő  az. Jézus megkérdezte: "Asszony, miért  sírsz?
  Kit keresel?"  Mária  Magdolna  azt  hitte, hogy  a  kertész  az,  és  így
  válaszolt: "Uram, ha te vitted el,  mondd meg, hová tetted, hogy  magammal
  vihessem."  Jézus   erre   megszólította:  "Mária!"   Mária   felkiáltott:
  "Rabbóni!" vagyis  "Mester"!  "Ne tartóztass!  -  felelte Jézus.  Még  nem
  mentem föl az Atyához. Te most  menj testvéreimhez, és vigyél hírt  nekik!
  Fölmegyek az én  Atyámhoz és a  ti Atyátokhoz,  az én Istenemhez  és a  ti
  Istenetekhez." Mária  Magdolna elsietett.  Hírül vitte  a  tanítványoknak:
  "Láttam az Urat." - És elmondta, amit az Úr üzent.
  Jn 20,1. 11-18

  Elmélkedés:

  A szentírás  tanúsága  szerint Mária  Magdolna  volt az  első,  aki  Jézus
  feltámadásának hajnalán az Úr sírjához ment, s ő találkozhatott elsőként a
  Feltámadottal.  Jézus  és  Mária  Magdolna  párbeszédéből  megérthetjük  a
  feltámadás lényegét:  Jézus visszatér  az  Atyához, akitől  eljött  emberi
  világunkba.  Nem  egyszerűen  azért  támad  fel,  hogy  néhány  alkalommal
  megmutassa  magát  az  embereknek,  hanem,  hogy  visszatérjen  a  mennyei
  Atyához, megmutatva  az  utat,  amelyen  mi is  a  mennybe  juthatunk.  Ha
  megtanulunk nyitott  szívvel járni  és hittel  szemlélni a  világot, s  ha
  megtanuljuk felismerni  és  értékelni  akár a  legkisebb  jót  is,  amivel
  találkozunk, akkor észre fogjuk venni  Jézust, aki naponta hozzánk lép  és
  megszólít minket, mint egykor Mária Magdolnát.
  (c) Horváth István Sándor

  Imádság:

  Mikor nyugtalan voltam, csillapítottad gyötrelmeimet.
  Mikor fáradt voltam, Te adtál pihenést.
  Mikor egyedül voltam, szeretetet hoztál.
  Mikor beteg voltam, gondoskodtál rólam.
  Mikor megsértettek, Te segítettél.
  Mikor idősödtem, mosolyt varázsoltál arcomra.
  Mikor gondjaim voltak, megosztottam veled és segítettél.
  Mikor boldog voltam, örömömben is részt vettél.
  Boldog Kalkuttai Teréz