Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így
  tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről
  Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
  Készítsétek elő az Úr útját,
  tegyétek egyenessé ösvényeit!
  János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és
  vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán
  vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
  Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá
  megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított
  benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a
  bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok:
  A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud
  Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére:
  Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak
  vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb
  nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és
  tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa
  szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben
  elégeti!”
  Mt 3,1-12


  Elmélkedés:
  Egyedül a pusztában
  A mai adventi vasárnapon is egy történettel szeretném kezdeni
  elmélkedésünket. Eszter nagymamája egy, a falutól legalább négy kilométernyi
  távolságra fekvő majorságban lakik. Hajdanában önálló kis település volt e
  hely, a háborút követően még 50 család lakott itt, de lassan
  elnéptelenedett, mivel a fiatalok inkább a faluba vagy a városba költöztek.
  Néhány éve még szentmise is volt évente egyszer, a búcsú napján a kis
  kápolnában, sőt még a harang is megszólalt naponta délben egészen addig,
  amíg valaki el nem lopta a kötelet. Egy évvel később, amikor a harangot is
  ellopták, meghalt az ott lakó idős ember, így Eszter mamája egyedül maradt a
  majorságban. Egyedül a pusztában. Nem félt egyedül lenni. Mindene megvolt, a
  kemencében tudott kenyeret sütni, a kertben pedig minden megtermett. Tavaly
  decemberben, a karácsony előtti napokban az egyetemista Eszter hazajött és
  elhatározta, hogy meglátogatja nagymamáját. Gyalog indult neki az útnak,
  hogy útközben is legyen ideje gondolkozni. A nagy tudományok után szüksége
  is volt erre, de még inkább a mama egyszerű bölcsességének hallgatására. A
  kis érkezvén nyitva találta a kertkaput, s a házba belépvén, a konyhában
  terített asztal fogadta, kedvenc ételével. „Már vártalak” – fogadta őt a
  nagymama, s a jelek alapján ebben nem volt érdemes kételkedni. A közös ebéd
  sötétedésig tartott, s közben a mama mesélt, csak mesélt unokájának a régi
  adventekről és karácsonyokról, s Eszternek éppen erre volt szüksége.
  Advent 2. vasárnapján gondolatban, lélekben mi is elmegyünk egy, a pusztában
  egyedül élő személyhez, Keresztelő Jánoshoz. Bizonyára nekünk is szükségünk
  van erre a találkozásra egy mozgalmas esztendő végéhez közeledvén. Bizonyára
  tud nekünk valami hasznosat mondani most, a karácsony előtti időben. Igen,
  nekünk is szükségünk lehet arra, hogy a földi kötődésektől függetlenül és a
  mulandóktól mentesen pusztai csendben figyeljünk arra, aki előfutárként
  rámutat a Megváltóra és odafigyeljünk a lelkünk mélyén megszólaló Istenre.
  Keresztelő János szavai ma nekünk szólnak: Teremjétek a bűnbánat méltó
  gyümölcsét!
  Keresztelő János tehát tanítja az embereket, prédikál, és az emberek
  felfigyeltek szavára. Nem csupán arról van szó, hogy különleges öltözéke,
  mindennapi étele és egyszerű életvitele feltűnést keltett, hanem arról, hogy
  az őt pusztai magányában felkereső emberek tanácsot vártak tőle és készek
  voltak arra, hogy megfogadják, megtegyék mindazt, amit János mond nekik.
  János prédikációinak nagy hatása volt az emberekre, sőt, olyannyira mély
  hatást gyakorolt kortársaira, hogy egyesek azt gondolták róla, hogy ő a
  Messiás. János természetesen visszautasítja ezt, mert tisztában van
  önmagával, saját küldetésével. Nem száll a fejébe a dicsőség, nem szédítik
  meg az elismerések és az eredmények, nem akar Jézus helyébe lépni, hanem
  csak egyszerűen megteszi azt, ami az ő feladata. Tudunk-e Krisztusra
  mutatni, Krisztusról tanúságot tenni, ahogyan ezt Keresztelő János is tette?
  Bár Isten Fiának földre jövetele sok embert váratlanul ért, mégsem volt
  egészen váratlan. A mennyei Atya évszázadokon keresztül a próféták által
  készítette fel a választott népet a megváltó jövetelére. Tőlük tudta meg a
  nép azt az ígéretet, amely aztán Jézus eljövetelével valósult meg. A
  prófétai ígéretek és jövendölések korszaka Keresztelő János személyével
  zárult le. Ő volt az, aki a messiás közvetlen előfutáraként lépett fel, s
  azt hirdette, hogy már nem kell sokáig várni a megváltó érkezésére. Napról
  napra közelebb kerülünk Jézus születésének ünnepéhez. Időben feltétlenül
  közelebb kerülünk. De vajon a bánbánat és felébred bennünk? Vajon lélekben
  is közelebb kerülünk Istenhez?
  © Horváth István Sándor


  Imádság:
  Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni
  és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös
  emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad
  lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.
______________________________

__