Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában,
és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!
Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy
megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és
anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig,
hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam
az én fiamat.
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és
így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére,
mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a
gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta,
hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért
az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy
Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták
mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.
Mt 2,12-15. 19-23
Elmélkedés:
A családok megújulásáért
Idén különös jelentősége van a Szent Család ünnepének, hiszen ez alkalommal
veszi kezdetét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által a 2011.
esztendőre meghirdetett Család éve. Az elmúlt hetekben újra elkezdtem
olvasni a püspökeink által 1999-ben kiadott Boldogabb családokért című
körlevelet, s kissé kesernyés szájízzel állapítottam meg, hogy a
helyzetleírás a családok állapotáról, nehéz körülményeiről és a
családtagokat fenyegető veszélyekről bizony ma is aktuális. Örvendetes tény,
hogy a tíz esztendővel ezelőtt megjelent körlevél buzdítására országszerte
sok helyütt alakultak a plébániákon családközösségek, olyan élő közösségek,
amelyek tagjai egymást segítik és erősítik nem csupán a hit megélésében,
hanem a mindennapi élet más területein is. De az is reményre ad okot, hogy
mindenféle rossz hatás ellenére a jószándékú fiatalokban él még a
családalapítás vágya, és a család intézményében látják azt a közösséget,
amely számukra életük boldogságát megadhatja. E pozitív tények mellett
azonban nem hallgathatunk a problémákról: egyre kevesebben kötnek
házasságot, a válások száma növekszik, a gyermekvállalási kedv csökken,
rendkívüli lelki teher nehezedik a gyermeküket egyedül nevelőkre és komoly
lelki sérülést szenvednek a csonka családban felnövő gyermekek.
Újra és újra feltesszük a kérdést: mi okozza a problémákat? Hogyan tudunk
javítani a szomorú helyzeten? Miben lehetünk a családok, a családban élők és
a család nélkül élők segítségére? II. János Pál pápa az 1981-ben írt
Familiaris consortio (Családi közösség) kezdetű apostoli buzdításában
helyesen állapította meg, hogy „a családi közösséget korunkban minden más
intézménynél jobban körülveszik a társadalom és az emberi kultúra sokféle,
mélyreható és gyors változásai”. A magyar püspökök körlevelükben szintén e
változásokat jelölik meg a szaporodó problémák forrásaként, s kérdésként
fogalmazzák meg, hogy napjainkban csupán változásokról vagy válságról
beszélhetünk a házassággal és a családdal kapcsolatban? Úgy tűnik számunkra,
hogy a kérdésfeltevést követően tíz esztendővel sajnos inkább válságról kell
beszélnünk, mintsem egyszerűen változásokról, s e válság nem csupán a
világban, a társadalomban, azaz az emberen kívül van, hanem magában az
emberben is. A csupán önmagukat megvalósítani akaró emberek, az önmaguknak
élő személyek, a karrierért és az anyagiakban való gazdagodásért az
értékekről lemondó fiatalok, az életcéljukat és hivatásukat nem találó
emberek válságban vannak. Ha pedig már a családokat érő változások is
nehézségeket okoztak, akkor még inkább gondot jelent a társadalmak válsága.
És ha már a társadalmi változások is komoly veszélyt jelentettek a családok
számára, akkor még inkább elmondható ez akkor, amikor világszerte
tapasztalható a társadalmi válság. És ha az Egyháznak már a változások
korában is kötelessége volt segítenie a családokat, akkor még inkább ezt
kell tennie a társadalmi, erkölcsi és gazdasági válság idején.
Úgy érzem, hogy a gyökerekbe, az éltető gyökerekbe kell kapaszkodnunk.
Vegyük elő régi családi fényképeinket, nagyszüleink, dédszüleink családi
fotóit! Poroljuk le őket, és tisztítsuk le a port a régi, hagyományos
családi értékekről. A nehézségek és a szegénység ellenére is boldog
embereket látunk, olyan embereket, akik nem kérdőjelezték meg azt, hogy
Isten minden embert boldoggá akar tenni. Olyan embereket, akik nem vonták
kétségbe, hogy Isten szándéka szerint a családban tudják kibontakoztatni
leginkább szeretetüket egymás és gyermekeik iránt. Olyan embereket, akik
Isten törvényeinek megtartásában értéket láttak, amelyre gyermekeiket is
nevelték. Egyáltalán nem szükséges több évszázadra visszamennünk, elegendő,
ha a néhány évtizeddel ezelőtti időkre, nagyszüleink korára gondolunk, s
tanulunk tőlünk. Az ő számukra azért volt a család a boldogság helye, mert
Istennek is helye volt a családban.
A most kezdődő Család éve mindannyiunk számára lehetőséget ad a megújulásra,
a családi szeretetben való megújulásra. A családapák újítsák meg magukban az
elköteleződést a családjukról való szeretetteljes gondoskodásra! A feleségek
és az édesanyák újítsák meg elköteleződésüket és szeretetüket férjük és
gyermekeik iránt! A gyermekek újuljanak meg engedelmességben és tiszteletben
szüleik iránt! És az Egyház is újítsa meg szolgálatát a családok iránt! A
családban született és felnövekedett Jézus segítsen ebben mindannyiunkat!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus, taníts bennünket a szeretetben való folyamatos, állandó
növekedésre! Tanítsd a szülőket a felelősségvállalásra, a felelősségteljes
gyermeknevelésre és a problémák szeretetben való megoldására! Indíts minden
családot arra, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és bekapcsolódjanak
az egyházi közösség nagy családjának életébe! Fogadják el a családok az
Egyház segítségét és szolgálatát, hogy tanúságot tudjanak tenni Istenről,
mint a családi értékek és boldogság igazi adományozójáról!
Kommentáld!