Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai
  és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt
  örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a
  gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte:
  „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a
  rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja
  őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a
  neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és
  megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem
  szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken
  erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta:
  „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
  Lk 1,57-66


  Elmélkedés:
  Életünk sokszor egy hajszálon függ – mondják az emberek. A hívő inkább azt
  mondja, hogy élete Isten kezében van. Neki köszönhetjük világrajöttünket és
  az ő irgalmának köszönhető, hogy eljuthatunk az üdvösségre halálunk után.
  Vegyük észre, hogy mennyire irgalmas az emberiséggel az Atya! Elküldi
  követeit, a prófétákat, s az idők teljességében egyszülött Fia jön közénk a
  földre. Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet minket.
  A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom. Jézus
  messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe és emberközelbe
  hozza.
  Amikor a kis Jézus jászla mellé térdelünk, lássuk meg, hogy milyen irgalmas
  hozzánk az Isten! Az ő irgalmától és könyörületétől függ üdvösségünk.
  © Horváth István Sándor


  Imádság:
  Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,
  csak téged áhít Izrael,
  és hozzád sóhajt untalan,
  mert Isten híján hontalan!
  Eljő, eljő Emmánuel,
  Hogy üdvözüljön Izrael!