Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Gyakran álmodom arról, hogy repülök. Nesztelenül suhanok a csillagok alatt, és olyan béke van bennem, amire az ember csak éjjel találhat rá. Ilyenkor minden pont úgy van, ahogy lennie kell. A fű illatos, a lombok kedvesen zörögnek, a hold bíztatóan világít, a langyos szél símogatja a bőröm. Alszik az egész város, csak én vagyok ébren, és nem tudja senki, nem látja senki, hogy tudok repülni.

Most bámulom, ahogy a füst mászkál körben a szobában, kúszik felfele. Eszembe jut, hogy egyszer azért már jártam a világ tetején. Lábaim előtt feküdt az egész város. Csak néztem, ahogy alattam úszik minden, az autók csak pici fénypöttyök voltak, az emberet pedig nem is láttam. Pár percre még a gravitációval is dacoltam.

Szeretném visszaidézni azt az érzést, mikor úgy éreztem, enyém az egész világ. Szabad voltam, és mindenre, ami máskor olyan magasnak, és megmászhatatlannak tűnt, akkor felülről nézhettem. Emlékszem, kicsit sem féltem, bár néha eszembe jutott, hogy talán ez már egy másik világ, és nem találok vissza soha, és a hidak örökké csak halvány, törékeny fényvonalak maradnak, az emberek észrevétlenül kicsik, a házak pedig ezután mindig csak a lábujjamig fognak érni.

Kicsit itt van velem megint az érzés, visszajött a semmiből, vele jött pár képkocka is, amik azóta sem akarnak filmmé összeállni. Talán akkor voltam igazán boldog utoljára, azon a magas dombon, lábaim előtt a várossal. Hajnalban láttam pár kecses madarat még, ahogy halkan elröppentek a házak felett, és talán egy kicsit azt hittem, repülhetek velük én is.

Micsoda illúzió! Az éjjelnek persze akkor is vége lett, a nap kérés nélkül feljött, én meg lesétáltam a világ tetejéről, a két lábamon. Így megy ez, csak pillanatok jutnak.

És most minden magas, hatalmas, és átláthatatlan, én meg be vagyok ide zárva, mint egy hangya a gyufásskatulyába. Így jár az ember, ha nem növeszt szárnyakat.

 

Címkék: világ város álom éjjel

Kapcsolódó cikkek:

  Filléres emlékeim...

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

ÁLMOK SZŐNYEGÉNAz álmaimból és reményeimbőlszines, süppedő szőnyeget fonok.És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,a munka édes, sürgető, konok.Beléfonom a jelen bús magányátciprus-színével is kegyetlenül.Amely fölött az őszi alkonyatbanlágy tétován fehér galamb repül.Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,nagyboldogan terítem majd eléd:menj végig rajta s érezd meg a lelkemkülönös, vágyó, rezgő ütemét...

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu