Egyik reggel a piacra siettem, s belecsodálkoztam az őszi napsütésbe. Sokan nem szeretik az őszt, mert az elmúlást, valaminek a végét jelenti számukra. Holott semmi sem örök, ami elkezdődik, megszületik, világra jön, az el is múlik egyszer. Ha már biztos a vég, miért ne lehetne tökéletesen megélni ezt is, mint a fák, büszkén, egyenes derékkal, vállalva minden egyes megszínesedett levelet, melyeket, ha már nem tarthatnak meg, elegáns könnyedséggel hullatnak a földre. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, mikor is a járda közepén ott volt Ő és rám mosolygott. Még soha nem történt velem ilyen. Nem, nem, nem a fehér herceg, szőke lovon, hanem egy vadgesztenye. Még egyik felén, mint tojáshéj, rajt volt a zöld, tüskés burok, de alóla kikandikált gyönyörű, egyenletesen fényes, barna bőre. Nem tehettem mást, lehajoltam és felvettem. Óvatlanul nyúltam hozzá, még egy kicsit meg is szúrta az ujjamat. Kénytelen voltam óvatosabban segíteni neki, kibújni a bökős burokból. Sikerült. Ott volt a kezemben, csodásan, gömbölyűn, mosolygósan, hihetetlen fényesen. Még soha nem láttam ilyen szép gesztenyét. Markomba fogtam, sétáltam tovább és közben néha rásandítottam. Még mindig tökéletesnek tűnt és most már a reggeli dermedtsége is elmúlt, kellemesen felmelegedett a tenyeremben. Elmélázva néztem, forgattam a kezemben és közben már messze, nagyon messze jártam gondolatban. Óhatatlanul tovább fürkésztem, hibák után kutatva. Ahogy jobban megnéztem, már láttam, hogy mégsem olyan tökéletes, nem is olyan nagyon fényes, és néhány barázda is van rajta. A mozdulatok már automatikusak voltak, nem is figyeltem rá igazán, az ujjaim önállósították magukat. Épp egy elsuhanó autóban ülő ismerősnek intettem jó reggelt, amikor, hirtelen kicsúszott a kezemből. Hullott lefelé, az utca hideg kőburkolata felé, még álmosan, kissé sután megkíséreltem utánakapni, de menthetetlen volt. Nagyot koppant a járdán, hosszan gurult, míg egy fűcsomóban megakadva megállt. Felriadtam gondolataimból, ijedten néztem, majd gyorsan lehajoltam, hogy felvegyem. Megint hűvös volt, és a koppanás helyén még meg is sérült barnasága. Sajnáltam, hogy ilyen ügyetlen voltam. De ahogy ismét a kezemben volt, éreztem, ahogy lassan felmelegszik megint és ismerősen simult bele tenyerembe. Már az sem volt fontos, hogy nem tökéletes, hisz az enyém volt, nem akartam senkinek odaadni. Mielőtt beléptem volna házunk kapuján, a zsebembe csúsztattam. Most is itt van az asztalomon, a számítógépem mellett, mosolyog rám minden reggel, és emlékeztet arra a bizonyos őszi reggelre és azokra a gondolatokra, amik akkor ébredtek bennem. Ha nem túl allegorikus, ha mégis, néhány kulcsszó és mondat biztosan segít. Megismerkedünk, kicsit még tüskések vagyunk, szúrósan védekezünk, de aztán kitárjuk a lelkünket, minden fényével, csodájával. Tökéletesnek hisszük egymást a rózsaszín felhőben remegve, fürkésszük a másikat, de ahogy a kezdeti nagy lángok hűlésnek indulnak, már látjuk a hibákat is. Lassan jönnek a mindent egyenletes szürkére színező hétköznapok, és már nem figyelünk annyira oda a másikra, talán akaratunkon kívül, de még meg is bántjuk. Aztán hírtelen ráébredünk, hogy mennyire óvatlanok is voltunk, és hogy milyen fontos az a bizonyos ismerős melegség, amit a másik jelenléte kelt bennünk, még akkor is, ha nem tökéletes már az a barna fény...
Nagyon szép gondolatok. - A vadgesztenyéről eszembejut, hogy valamikor, kisiskolás koromban, kivittek minket vadgesztenyét szedni, a kolozsvári Sétatérre. A hatalmas vadgesztenyés lombjai alatt vastagon felgyűlt az avar, élvezettel szedtük a rengeteg gesztenyét, jó játék volt. Még versenyeztek is az iskolák egymás között, ki szedi a legtöbbet. Valamilyen vegyi gyárnak gyűjtöttük, ha jól tudom. A mai gesztenyefák, sajnos, rossz állapotban vannak. A szennyezett levegő, vagy mi az oka annak, hogy nem életképesek. Egyre többet kell kivágni és más féle fákkal pótolni. Pedig milyen szép is a gesztenyefa! Minden évszakban! A fehér-, vagy pirosvirágúak, óriási lombkoronájukkal... Megfogadom a jó tanácsot! Teszek egy gesztenyét a zsebembe!
Hát bizony ,egymásra lehet találni ha van egy mese vagy valóság, amit a mi történetünkhöz is tudjuk kapcsolni.Nekem is eszembe jutott ,mikor kicsi volt a lányom és séta közben találtunk gesztenyéket.Össze kellett szedni, mert majd kell az óvodába és otthonra.Kis állatkák sőt még butorokat is készitett.Sokáig örizte a szobájában,majd lekerült a pincébe.Merre van most ,sajnos nem tudom,de lehet hogy ha mégjobban körbe néznénk a padláson lesz!Ha találok gesztenyét én is felveszem és a zsebembe teszem.Hisz erőre mindenkinek szüksége van!Előzmény: ktstilus, 2007-10-07 20:37Helló ! Látom a hölgyek teljesen egymásra találtak a gesztenye össze hozta őket, ami nem is csoda . Nekem a gyerekkoromat jutatja az eszembe, amikor a házunk udvarán két hatalmas gesztenyefa meredt az ég felé. Nekünk a házbeli gyerekeknek olyan hatalmasnak és magasnak tüntek és ősszel amikor nagy puffanással a földre estek érdekes barna formájukkal teljesen arra késztettek minket , hogy gyűjtsük azokat. Aztán előkerült egy doboz gyufa és elindult a kreitív időszakunk. Ki kutyust , ki kis butorokat, ki ember figurákat készített belőle. Egyszer már gimnazista koromban lementem valamiért a kamrába és az egyik dobozban ott voltak az évek alatt összegyült gesztenye figurák. Valahogy most is úgy éreztem magam mint akkor délután ott a kamrában a dobozból elövett gesztenye figurákkal a kezemben.... szia Tamás
Helló ! Látom a hölgyek teljesen egymásra találtak a gesztenye össze hozta őket, ami nem is csoda . Nekem a gyerekkoromat jutatja az eszembe, amikor a házunk udvarán két hatalmas gesztenyefa meredt az ég felé. Nekünk a házbeli gyerekeknek olyan hatalmasnak és magasnak tüntek és ősszel amikor nagy puffanással a földre estek érdekes barna formájukkal teljesen arra késztettek minket , hogy gyűjtsük azokat. Aztán előkerült egy doboz gyufa és elindult a kreitív időszakunk. Ki kutyust , ki kis butorokat, ki ember figurákat készített belőle. Egyszer már gimnazista koromban lementem valamiért a kamrába és az egyik dobozban ott voltak az évek alatt összegyült gesztenye figurák. Valahogy most is úgy éreztem magam mint akkor délután ott a kamrában a dobozból elövett gesztenye figurákkal a kezemben.... szia Tamás
ÁgikámHogy mi milyen egyformák vagyunk!!! Képzeld én is ha találok vadgesztenyét felveszem és elteszem.Igy voltam ezzel egy hónapja is, mikor Vácon a Duna parton sétáltunk, kihámoztam a tüskés ruhájából a gesztenyét és a markomban tartottam. Olyan sima volt és kellemes. Zsebembe tettem és most elővettem, itt van a számitógépem mellett !
Kedves Katus! Erről még nem hallottam, de megfogadom a tanácsodat, és a zsebembe rejtem.:-))Előzmény: bkatus13, 2007-10-07 10:51Köszönöm a széptörténetet! A gesztenyédet tedd a zsebedbe és erőt fog adni neked! Ezt egy természetgyógyász ismerősömtől tudom.Nagyon tanulságos történet volt! Üdv
Köszönöm a széptörténetet! A gesztenyédet tedd a zsebedbe és erőt fog adni neked! Ezt egy természetgyógyász ismerősömtől tudom.Nagyon tanulságos történet volt! Üdv
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!