Kis türelmet...
Kis türelmet...
7 éve már annak, hogy szerető karja magához ölelt és én olyankor nem tudtam mi az, hogy bánat...azóta meg tanultam...
Hiányzik nagyon, s míg élek hiányozni fog...
Egy nap, tele reménnyel
Egy érzés, tele várakozással
Egy szempár, tele válaszokkal
Beteljesült álom, Földöntúli csoda.
Te a dallam, én a szöveg, csodás Harmónia.
Aztán egy csattanás....nyomában csend maradt,
Fájdalmas villanás, egy húr elszakadt.
Aztán hideg csend, fagyott sötét lélek,
Zokogó Angyalok, elveszett remények
Sok évnyi csoda, aztán Örök Pokol
Elpárolgó érzés, sajnálkozó mosoly.
De most Vége...nincs tovább, megszakad a dal
Örökre elhallgat a csodás zenekar
Kicsorbult a toll,nem ír soha többé,
Nincs miért, Nincs Kinek.s .ez így lesz..örökké.
Hervadt virág, szomorú csend, üres lélek tükre,
Ég áldjon.... elhagytál........örökre.
6 évembe került, mire tudomásul tudtam venni, hogy elment. Érdekes... az ember siratja a szeretteit, de vajon miért? Hiszen Őt már nem kell sajnálni, Őt már nem kell siratni, Ő már "jó helyen" van. Akkor miért szomorkodunk, sírunk?
Talán önmagunkat sajnáljuk, azokat, kik itt maradtak. Hiszen nekünk fáj, nekünk hiányzik, nekünk nehéz túllépni, elfogadni, hogy már csak az emlékekből lehet táplálkozni.
Ma már úgy tudok Édesapámra gondolni, hogy mosolyogva, kedvesen nézegetem a képeket, és igyekszem minél több vidám eseményt (hiszen mindig mosolygós, vidám ember volt) felidézni.
Elment szeretteinkért égnek ezekben a napokban a gyertyák.
Most 5 szál gyertyát gyújtok én is, egyet apuért, négyet pedig a nagyszüleim emlékére. Emléküket szívemben örökké megőrzöm.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!