Az epikus költészet a külső világot ábrázolja, térben és időben. Az elbeszélés tárgya az elbeszélőtől független külső világban lejátszódó cselekvés, amely az időnek, többnyire a multnak bizonyos tartalmú részét tölti ki. Az elbeszélés megteremtője az az ősi szükséglet, hogy megtörtént, vagy megtörténtnek vélt eseményeket rögzítsünk és másokkal közölhessünk. Epika és történetírás egyazon tőből ered. A tudatosan kitalált történetek elmondása későbbi fejlődés eredménye.  Mese és valóság kezdetben még összefolyik. Nemcsak az olvasó hiszi, hogy igaz történetet mondanak el neki, hanem az írót is hatalmába keríti ez az illuzió.

Az elbeszélés kielégiti a kiváncsiságot, foglalkoztatja a képzeletet., kiszélesíti és szinesebbé teszi, bizonyos tekintetben magyarázza is a világot.

A megrögzitésnek feltétele a válogatás és elrendezés.

Az iratlan  elbeszélésnél a szájhagyomány folytatja ezt a munkát.

(Benedek Marcell: Az olvasás művészte)