Pereméről nézem

Pereméről nézem e világot,

a ballagó idő oromzatán,

Elmerengve néha meg-megállok,

vajon miért az örök rohanás?

Megértettem már az idők szavát

nem áltatom magam ábrándokkal.

A földnek vándora vagyok csupán,

amíg lelkem e porhüvely foglya.

E világ kincse már nem ejt rabul,

sorsa az enyészet, mulandóság.

Ideig való, a fénye megfakul,

hogy megszerezzem nem űz már a vágy.

Szemem előtt tágul a láthatár,

kincseit tárja egy másik világ.

Követem felvillanó csillagát,

mennyei fény vonz örök ragyogás.

Schvalm Rózsa

( 2012-10-29)