A német erõk három irányból támadtak az országra. Ha rosszindulatúak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk: úgy haladtak elõre, mint kés a vajban. Bajcsy-Zsilinszky Endre tettét, és néhány helyi lövöldözést leszámítva gyakorlatilag semmifajta ellenállásba nem ütköztek a németek. A kormányzó megérkezését követõen a várba hajtott, túl sok illúziója nem lehetett a jövõvel kapcsolatban. A koronatanács ülésén a belügyminiszter beszámolt az országban történt változásokról.

Hitler ebben az esetben is biztosra akart menni, semmit nem akart kockáztatni. Ennek megfelelõen március 15-én meghívta a kormányzót a Salzburg mellett található klessheimi kastélyba. A meghívó március 18-ra szólt. Horthy ingadozott: tudta, nem véletlenül kapott meghívást Klessheimbe. Pro és kontra hangzottak el érvek, a kormányzó végül mégis az elutazás mellett döntött. A magyar küldöttség március 18-án a délelõtti órákban érkezett meg a salzburgi pályaudvarra.

Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlõdjék az, ami 1943. szeptemberében Olaszországban történt. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentõségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészrõl a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.

Az etelközi magyarságnak szoros kapcsolata volt a dunai bulgárokkal, akik a Kárpát-medence déli részét is uralmuk alatt tartották. Ez a kapcsolat közel kétszáz évig tartott. A 9. század közepétõl kezdve a Bulgáriában tevékenykedõ misszionáriusok kapcsolatba kellett, hogy kerüljenek a Duna túlsó oldalán tanyázó magyarokkal is. Ennek a kérdésnek a kutatása elõtt nagy nehézségek tornyosulnak. Ugyanis a dunai bulgárok folyamatosan és rohamosan elszlávosodtak, másfelõl a bulgár egyház nyelve Methód tanítványainak megérkeztéig görög, majd késõbb szláv volt.

869-ben hívták össze a negyedik Konstantinápolyi Zsinatot. Ennek egyik feladata volt, hogy formálisan is jóváhagyja Photius elmozdítását és Ignatius visszahelyezését. Ez meg is történt és a pápai küldöttek jelenlétében Photiust és híveit ünnepélyesen kiközösítették. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Három nappal a zsinat hivatalos befejezése után, de még mielõtt a küldöttek útnak indultak volna hazafelé, megérkezett Konstantinápolyba a bulgár uralkodó Boris küldöttsége.

Bölcs Leó nevezetes Taktika címû mûvében 904 és 912 között azt írja, hogy a bulgárok csak annyiban különböznek a magyaroktól, hogy a bulgárok megkeresztelkedtek és elfogadták a bizánciak erkölcseit, elhagyták nomád és pogány szokásaikat, míg a magyarok (nála türkök) ezt még nem tették meg. A szamanída vezérnek Dzsajhaninak, tulajdonított, minden valószínûség szerint Ibn Hurdadzbih mûvére visszamenõ leírás azt írja az Etelközben élõ magyarokról, hogy a magyarok, akik a Duna partján vannak, a másik parton látják azt a népet, amelyet Wanandarnak hívnak, és akik mind keresztények.

A 8. és 9. században misszionáriusok keresik fel a kazárokat és térítenek közöttük. A Bizáncban a képimádók és a képrombolók között dúló harcok is számos menekültet sodortak a Fekete-tenger északi partjára. Mint fentebb láttuk 695-ben II. Justinián császárt számûzték a Krím félszigetre. Õ elvette a kazár uralkodó húgát, akit Theodora névre kereszteltek. Ez mindenesetre azt jelentette, hogy keresztény papok mûködtek a kazárok között. Azután azonban a kocka fordult, s a kazárok nem segítették vissza a trónra az elûzött császárt.

Az 578 körül elhunyt Joannes Malalasnak van egy nevezetes Világtörténete. Ez a Világtörténet 17 vagy 18 kötetbõl állhatott. Sajnos a mû eredetiben nem maradt fent és a teljes szöveget tartalmazó másolatokat sem ismerünk, csak késõbbi kivonatokat illetve átvételeket más szerzõknél valamint töredékeket. Maga a munka számos helyen, ahol ellenõrizhetõ, nem megbízható. Az elsõ 17 kötet igen elüt a 18. kötet stílusától és szemléletétõl. Ebben a krónikában szerepel az a történet, amely szerint a krími Boszporusz, vagyis a krími félsziget keleti csücske környékén egy hun nép lakott, amelynek egyik vezetõje egy Gordasz nevezetû Konstantinápolyban megkeresztelkedett valamikor 527/28-ban.

A gótok és az alánok szerepét hosszú ideje háttérbe szorította a török kapcsolat kutatása. Ez érthetõ is, hiszen a török népekkel a magyarság szorosabb kapcsolatban állt a honfoglalás elõtti évszázadokban. S ez tükrözõdik a magyar szókincsben is. Ugyanakkor zavaróan hatott, hogy gyakorlatilag nem volt adat arról, hogy kik is lehettek azok a törökök, akiknek szerepe lehetett a kereszténységgel való megismerkedésünkben. Török eredetûek a következõ szavaink: gyász, törvény, örök, bûn, érdem, búcsú, (meg)bocsát, gyarló, gyón és a szent jelentésû egy, amely nemcsak az egyház, hanem az ünnep (<idnap), üdül szavainkban is megvan.