A másik nem török nép, amelyikkel a magyarok a honfoglalás elõtt szorosabb kapcsolatban álltak, és amelynek szerepe lehetett a kereszténység terjesztésében az alánok voltak. Az alánok egy iráni nyelvet beszéltek. Tulajdonképpen õk a steppe korai u.n. iráni korszakának szinte egyetlen maradékai. Az alánokat egyes források ász néven említik. Ebbõl alakult török vagy szláv közvetítéssel a jász, annak a népcsoportnak a neve, amely a tatárjárás után beköltözött Magyarországra.

Mielõtt azzal a kérdéssel foglalkoznánk, hogy a kereszténységgel való elsõ találkozásban milyen szerepe lehetett a törökségnek két olyan néprõl kell beszélnünk, amelyek nem voltak törökök, magyarsággal kapcsolatban álltak és szerepük volt a kereszténység terjesztésében. Az elsõ ilyen nép a krími félszigeten élõ gótok. A gótok Kr. u. 150 körül jelentek meg a Fekete-tenger északi partján. Betelepedésük a Dnyeper alsó folyásánál 230-ra befejezõdött. Már a 3.

A samanizmus mellett, ha tetszik felett volt a magyarság körében egy másik vallási rendszer, amelyet az összehasonlító vallástudomány tengrizmusnak nevez. Ez az Égisten, Tengri tisztelete. Ezt a hiedelemrendszert a nomád birodalmak népeinél találjuk meg, köztük a törököknél. A 732-ben elhunyt Köl tegin, a türkök nagyhatalmú uralkodója, sírfeliratában az Égistenhez hasonlítja magát, s elmondja, hogy az Égisten teremtette. Egy 921-ben Bagdadból a Volga vidékére utazó arab, Ibn Fadlán arról számol be, hogy a baskiroknak (nagy valószínûség szerint a volgai magyaroknak) tizenkét istenük volt, de közöttük a leghatalmasabb az Ég istene.

A samanizmus kutatásának modern eredményeit azért kellett összefoglalni, mert régebben a samanizmussal kötöttek össze sok olyan jelenséget is, amely nem tartozott oda. Az összehasonlító néprajz adataival valószínûsíteni lehet, hogy a honfoglaló magyarság a samanizmust ismerte, de forrásszerûen egyelõre nem tudjuk ezt kimutatni. A különféle lélekképzetek jelenléte a magyar folklórban és ezek esetleges visszatükrözodései a régészet által feltárt tárgyak ábrázolásain a régi hiedelemvilág maradványai lehetnek, de önmagukban nem bizonyítják a sámánizmus jelenlétét.

A honfoglaló magyarok az elsõ idõben csak a Tiszáig foglalták el a Kárpát-medencét, a Duna-Tisza köze meg amolyan gyepü lehetett. A honfoglalás, vagyis az egész Kárpát-medence lakható területeinek elfoglalása 902-ben fejezõdött be. S még hosszú ideig a honfoglalók központi területe Kelet-Magyarország volt.

Mindezt azért kellett megismernünk, mert a következõk keretéül szolgál.

Az általános nézet szerint a magyarság a kereszténység felvétele elõtt sámánhitû volt.

800 körül a kazár birodalomban érdekes események zajlottak. A birodalom két tûz közé került. A Kaukázuson át a világhatalomra törõ arabok támadták már több mint száz éve, a Krím felõl a bizánciak kísérelték meg befolyásukat kiterjeszteni. Ebben a helyzetben a kazár uralkodó egy harmadik világvallás, a zsidó felvétele mellett döntött. Ez egy hosszantartó folyamat végén dõlt el, s nem ment minden belsõ harc nélkül. A kazár uralkodóval szembeforduló csoport, akiket kabar néven jegyeztek fel a források, fellázadt.

A 7. század elején újra változik a kép. A Bizáncban nevelkedett és ott megkeresztelkedett bulgár herceg, Kuvrat, fellázad az avarok ellen, a bizánci uralkodó segítségével lerázza az avar igát, s új országot alapít a Bug-Dnyeper-Don folyók között. Kuvrat õsei a Kubán felõl vonultak a Dnyeper vidékére. Ez azért fontos számunkra, mert a helyükre költöztek a magyarok, akik ettõl kezdve a Kubán és a Terek folyó vidékén élnek. Kapcsolataik a kazárokkal ettõl kezdve jelentõsek, de szomszédaik között fontos szerepet játszottak az alánok is.

Az ötödik század második felében, nem sokkal Attila halála (453) és a hun birodalom felbomlása után, felgyorsultak az események. Alig telt el tíz év és a hatalmi vákuumba új népek törtek be. Ezeket a népeket összefoglalóan oguroknak nevezzük. Számos törzsük nevét jegyezték fel a bizánci és más források, ilyenek voltak a sarigurok, a kutrigurok, az utrigurok, a bulgárok valamint a tíz ogur szövetsége, az onogurok. Nyelvük török volt, s a török nyelvek egy igen jól elkülöníthetõ ágát képezték.

Egy vogul példában a sámán a megrontott beteg fölött sámánkodik, elmondja a "megrontás ellen való isten idézetet: "?közben az istenidéz? férfira (sámánra) az isten heve, bálvány heve jön rá, (vagyis elrévül) a megrontó, vagy bosszúságot okozó ember bálványalakja ím az ? bálványalakjához jött. Amint megjött, egymásnak neki mentek. Miközben a folyó alvidéke fel?l valami 'pockos kántor' (medve) termett el?, a folyó felvidéke fel?l egy vas jávorbika termett el?.

A született táltos "úgy nyeri el a teljes >tudományt<, hogy kiállja a próbát, azaz bikává vagy cs?d?rré változott alakban megvív a szintén átváltozott vén táltosokkal a határ valamelyik halmán, kis porongján. A viaskodásra, bírkózásra >próbán< túl is gyakran sor kerül" A viadal nemcsak a vén táltossal, hanem animista testet öltéssel (fekete, kormos bika) is történhet. Az öreg táltosnak kell megvívnia a fiatallal, s a termászet rendje szerint a fiatal gy?z.