Kis türelmet...
A samanizmus kutatásának modern eredményeit azért kellett összefoglalni, mert régebben a samanizmussal kötöttek össze sok olyan jelenséget is, amely nem tartozott oda. Az összehasonlító néprajz adataival valószínűsíteni lehet, hogy a honfoglaló magyarság a samanizmust ismerte, de forrásszerűen egyelőre nem tudjuk ezt kimutatni. A különféle lélekképzetek jelenléte a magyar folklórban és ezek esetleges visszatükrözodései a régészet által feltárt tárgyak ábrázolásain a régi hiedelemvilág maradványai lehetnek, de önmagukban nem bizonyítják a sámánizmus jelenlétét. Az ősi magyar sámán neve a táltos lehetett, de hasonló lehetett a funkciója a bölcsnek is. Míg az előbbi ősi finnugor tőből alakult, a bölcs eredete a török bügücsi. Ennek a törökségben kimutathatóan varázsló, kuruzsló, a mongolban sámán a jelentése, s ez utóbbi lehetett a jelentése a legrégibb török népeknél is. Alapszava a török bügü is él a magyarban bű-báj szavunkban és bűvöl igében. Ugyanez az érdekes kettősség figyelhető meg a gyógyító az orvosságos ember megnevezésében. A javas ősi finnugor szó, a jó, és gyógyít szavakkal azonos eredetű. Mellette az orvos közvetlenül török jövevény, de végső soron az alapszó iráni eredetű, ahonnan egyébként más finnugor nyelvekhez is eljutott. A sámán és a gyógyító, orvosságos ember mellett a magyaroknál is létezhetett például esőcsináló. Az esőcsinálót, aki kövekkel varázslatot végez, vihart, esőt támaszt, jól ismerjük azon török népeknél, amelyek a magyarsággal közvetlenül kapcsolatban voltak. A sámán kozmikus világképében a világ három osztatú, a túlvilág, az evilág és a alvilág hármasságára oszlik. Ezt a három világot a világfa köti össze. Ennek a világfának az ábrázolását megtaláljuk szinte minden népnél, és megvan honfoglaláskori régészeti tárgyainkon is. A sámán erre a fára mászik fel. A túlvilág hatalmasságaival a sámán transzban, magyarul révületben, rejtve érintkezett. Visszatérve a rejtezve, dobon mint lovon tett túlvilági útjáról, elmondja mit tud, hogyan kell élni, mit kell tenni.
communio.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Amerikai magyar kutatók fóruma
Magyar fiú Amerikában 2.
A megszállás
Klessheim