Kis türelmet...
Az amerikai külügyminisztérium oktatási- és tudományos együttműködést felajánlva új ösztöndíj programot indít hamarosan útjára Globális Tudományos Együttműködés a 21. században elnevezéssel. Ennek részleteit az évente megrendezendő Homecoming fórumon, Washingtonban ismertük meg, lapunkat George Atkinson a külügy tudományos tanácsadója tájékoztatta.
- Ez a program hamarosan világkörüli startot vesz, és csak reménykedni tudunk, hogy Magyarország is pályázik a GSP 21-re. Bármilyen területen, bármelyik egyetem nyitott a diákok befogadására. Magyarországról feltehetően a biotechnológia, a matematika és a műszaki-mérnöki szakterületről lesznek érdeklődők, akiknek száma csak attól függ, hányan felenek meg a feltételeknek, mert 5-től akár 200-ig is képes befogadni egy-egy országból diákokat az Egyesült Államok – ismertette a részleteket Atkinson.
Az ötödik évébe lépett Homecoming fórum – amelyre az Államok több pontjáról érkeznek fiatal magyar kutatók - főszervezője, Végh Sándor, a Világbank fiatal munkatársa elmondta, hogy az eltelt évek alaposan átalakították magát a fórumot is. Egyrészt már nem feltétlenül a hazatérés segítése a legfőbb cél, mert az komoly nehézségekbe ütközik. Márészt világossá vált, hogy nem lehet a kormánytól várni a probléma megoldását. Az ittlévők tudomásul vették, saját boldogulásuk érdekében is választották ezt az utat, és ezért a saját eszközeikkel, önállóan kell tovább építeni a karrierjüket. Azonban az is biztos, hogy ezek a fiatal kutatók nem akarják megszakítani a kapcsolatot hazájukkal. A Fórum tehát egy olyan networking típusú együttműködéssé alakult át, amelyből mind az itteniek, mind a hazai magyarok profitálhatnak a szakmájukban.
Az amerikai külügyminiszter tudományos tanácsadója szerint a magyarok okosak, de a tudásukat nem tudják gazdaságilag hasznosítani - derült ki a fórumon, amit a washingtoni magyar nagykövetségen tartottak az USA-ban élõ fiatal magyar szakembereknek. George Atkinson szerint a „magyar elme" a világon a legélesebbek közé tartozik, Magyarország abban a tekintetben viszont már csak a középmezõny tagja, miképpen lehet a tudást gazdaságilag hasznosítani, kereskedelmi értékké változtatni. Részben ez az oka a magyar „agyelszívásnak", és hogy a fiatalok közül sokan próbálnak szerencsét az Egyesült Államokban.
Atkinson szerint úgy kell átalakítani az amerikai vízumszabályozást, hogy minél több tehetséges fiatal érkezhessen az Egyesült Államokba, de a terroristák elõtt ne nyíljanak meg a kapuk. „Mi saját biztonságunk miatt aggódunk, ahogy Önök a sajátjuk miatt (...) maguk sem engedélyeznék olyan emberek szabad mozgását, akik kárt akarnak okozni" - fogalmazott a külügyi tanácsadó az MTI-nek.
Az MTI értesülése szerint az amerikai kongresszus alsó- és felsõháza között az elkövetkezõ hetekben folytatódik az egyeztetés a vízummentességi kör kibõvítésének lehetõségérõl. Az a korábbi képviselõi javaslat állítólag elvérzett, hogy a vízummentességi kört elsõ körben csak öt országra terjesszék ki. Egy olyan megoldás rajzolódik ki, amelyben nem fog szerepelni konkrét százalékos feltétel az elutasított vízumkérelmeket illetõen, az országokat külön-külön, rugalmasan kívánják kezelni. A változások összhangban vannak mindazzal, amit lapunk kifogásolt az eddigi elképzelésekkel kapcsolatban.
népszava.com
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Magyar fiú Amerikában 2.
Lewis és Clark expedíciója 4.
Lewis és Clark expedíciója 3.
Lewis és Clark expedíciója 2.