Zahi Havasz, az Egyiptomi Régészeti Hatóság vezetõjének közlése szerint a Kairótól 20 kilométerre délre lévõ Szakkara nekropoliszban még 2000-ban találták meg a sír felsõ részét, amikor egy közeli lelet helyszínét tisztogatták.

A szarkofágra és benne a doktor múmiájára kedden bukkantak rá. A fából készült szarkofág teteje míves díszítésével együtt kiváló állapotban maradt fenn, akárcsak a gyolcs, amelybe a múmiát kötötték. Eredeti állapotában találták a múmiát és a temetési rajzokat is.

A leletek mindeközben arról is tanúskodnak, hogy nemcsak a fõváros, Garama élt ilyen jólétben a sivatag közepén, hanem a távolabbi városokat is viszonylagos jólét jellemezte. A sírokban talált tárgyak mindenféleképpen arra utalnak, hogy a szegényebb réteg is a körülményekhez képest jól élhetett. Bár a rómaiak végül katonai gyõzelmet arattak felettük, ám a birodalom e távoli és kies pontján az európaiak is inkább kooperációra, a kölcsönös kereskedelmi elõnyök kihasználására törekedtek, semmint a teljes leigázásra.

De mit is tudott valójában ez a különleges nép? Elsõsorban a sivatagban túlélni. Ehhez ismerniük kellett azokat a lehetõségeket, amelyeket a homoktenger kínált ? persze nem a felszínen, hanem a mélyben. Az a kiterjedt, és több kilométert kitevõ föld alatti vízvezetékrendszer, amely végeredményben a túlélést, és részben a hatalmat is biztosította a garamantoknak egészen ámulatba ejtõ.

Bármerre is ástak a sivatagban a régészek, mindenfelé ilyen rendszereket találtak, sõt a kõerõdítmények körül még a vizesárkok vonalai is jól kivehetõek voltak.

A garamantok a Kr.e. 5. században már egészen biztosan a Fezzán lakói voltak, hiszen Hérodotosz úgy emlékezik meg róluk, mint egy harcias néprõl, amely a sivatag közepén tökélyre fejlesztette harcászati eszközeit. A garamantok közel ezer évet többnyire nagy gazdagságban vészeltek át a sivatag közepén, a Kr.u. 6. században viszont eltûntek. Nem említik õket a források, bár egyes elméletek szerint a berberek és a tuaregek a garamantok leszármazottai. Erre utalnak az írásmaradványok, ugyanis a három népcsoport ugyancsak hasonló módon jegyzete fel a legfontosabb információkat.

Hatalmas föld alatti vízvezetékrendszer, nemeskõbányák, az egyiptomit megelõzõ mumifikálási módszerek, és egy nagy kiterjedésû, gazdag birodalom, amelyet a rómaiak is csak nagy nehézségek árán tudtak igába hajtani. Ez jellemezte a garamantok sivatagi királyságát, amely a semmibõl épített kõerõdítményeket, és vált ezáltal a sivatag urává.

Keveset tudunk róluk, noha az utóbbi idõben egyre többet foglalkoznak velük: a garamantok, a mai Líbia területén elterülõ Fezzán-sivatag egykori lakóinak életét jelenleg is több tucat régész kutatja.

A sírkamra egyik falán a régészek más érdekességre is bukkantak: a felirat tanúsága szerint azok, akik megpróbálják kifosztani a sírt, vagy bármilyen erõszakos cselekedetet hajtanak végre, átkozottak lesznek, egészen pontosan krokodilok és kígyók fogják felfalni õket. Hogy a most elkapott sírrablóknak vajon tényleg ez lesz-e a sorsuk, az egyelõre rejtély. Ám az ismert, hogy az ókori Egyiptomban központi szerepet játszott a halál és minden, ami kapcsolatban állt vele.

Hogy hova tûntek a fogorvosok, az egyelõre rejtély. Biztos viszont, hogy a fogorvos és az uralkodó között szoros kapcsolat állt fenn. A sírkamra falfestményein ugyanis az orvos éppen a fáraó családjával együtt játszik, illetve közös áldozati szertartáson vesznek részt. Ebbõl arra lehet következtetni, hogy a fogorvosok a fáraó családjának legbelsõbb köréhez tartozhattak, ami viszont Zahi Hawass, Egyiptom legfõbb régésze szerint nem jelenthetett mást, mint hogy a fáraók és családja odafigyeltek foguk ápolására és rendben tartására is.

Sírrablók, rendõrök és régészek együttes ?erõfeszítésének? köszönhetõ az az ókori egyiptomi sír, amelyben az 5. dinasztiához tartozó fáraók három fogorvosát találták meg a kutatók. A legrégebben épült egyiptomi piramis közelében felfedezett magánsír az egyik legjelentõsebb ilyen jellegû lelet a korszakból.

A szenzációs régészeti leletek általában két dolognak köszönhetõek: a vak szerencsének vagy a hosszas kutatómunkának.

Az elõbbi önmagáért beszél, az utóbbi viszont rengeteg, fáradtságos munkát elõfeltételez, amelynek során dokumentumokból illetve egyéb régészeti leletekbõl lassan kialakul egy sejtés: valószínûleg hol is található az, amit a régész keres.

2002. október 16-án Egyiptomban újra megnyitották a híres alexandriai könyvtárat. Az új könyvtár azon a helyen áll, ahol 1600 évvel korábbi, világszerte ismert elõdjét feltételezik. A 250 millió dollárból épített, 45 ezer négyzetméteres épületben jelenleg mintegy 8 millió kötetet õriznek, melybõl 200 ezer áll a kutatók rendelkezésére.

Az ókori világ leghíresebb könyvtára évszázadokon keresztül az egyiptomi Alexandriában állt. A 2300 évvel ezelõtt, I.

Harminc évi távollét után újra a kairói Egyiptomi Múzeumban láthatók II. Ramszesz 3200 éves hajtincsei. A tincseket Franciaországban lopták el három évtizede és nemrég az Interneten kínálták megvételre.

A kis barna hajtincseket Ramszesz és fia, Merneptah mumifikálásához használt vászoncsík-maradványok és 11 gyantadarabka társaságában állították ki egy üvegtárlóban. A visszakerült régiségeket az egyiptomi kulturális miniszter és az ókori leletek fõgondnoka mutatta be kedden a sajtó tudósítóinak.