A garamantok a Kr.e. 5. században már egészen biztosan a Fezzán lakói voltak, hiszen Hérodotosz úgy emlékezik meg róluk, mint egy harcias népről, amely a sivatag közepén tökélyre fejlesztette harcászati eszközeit. A garamantok közel ezer évet többnyire nagy gazdagságban vészeltek át a sivatag közepén, a Kr.u. 6. században viszont eltűntek. Nem említik őket a források, bár egyes elméletek szerint a berberek és a tuaregek a garamantok leszármazottai. Erre utalnak az írásmaradványok, ugyanis a három népcsoport ugyancsak hasonló módon jegyzete fel a legfontosabb információkat.

A garamantok eredetéről ugyanakkor nem sokat tudunk: egyes elméletek szerint azt a magaskultúrát, amiről a leletek tanúskodnak egyértelműen az egyiptomiaktól vették át. Egyelőre még azt sem tudjuk biztosan, hogy fehér vagy fekete bőrűek voltak-e. Pár évvel ezelőtt egy DNS vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy valahonnan a mai Szomália és Etiópia területéről vándorolhattak végleges lakhelyükre. Hogy a kultúrájuk eredeti lehetett-e, vagy pedig átvették azokat a kultúrjavakat, amelyek miatt ma a sivatag urainak nevezzük őket, arról már megoszlanak a vélemények.

David Mattingly szerint inkább az egyiptomi befolyásnak köszönhető mindaz, amit a garamantok elértek a mumifikálástól kezdve, a hatalmas kőerődítményeken át, a rabszolgamunka alkalmazásáig bezárólag. Mattignly még azt is feltételezi, hogy a fővárosban, Garamában meglelt templomban egyenesen egyiptomi istenek tiszteltek volna.

Savio di Lernia és csoportja azonban egészen más véleményen van: szerintük a garamantok olyan autentikus kultúrát hoztak létre, amely még az egyiptomi mumifikálási eljárások elterjedése előtt képes volt „tartósítani” a halottat, termővé téve a sivatagot állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoztak, és a görögöket jócskán megelőzve négylovas harci szekeret használtak.

geographic.hu