http://greenfo.hu/hirek/2013/08/18/a-genmodositas-mentes-europa-jobban-teljesit

írja a greenfo.hu, az mtvsz.blog.hu híre alapján

Néhány hete nagy port kavart, amikor a világ élelmezési gondjainak megoldását jutalmazó World Food Prize díjat két géntechnológiai óriáscég, a Monsanto és a Syngenta kutatói kapták. Ekkor a brit környezetvédelmi miniszter nyíltan kiállt a génmódosított növények termesztése mellett, és azt állította, hogy a gm növények nélkül Európa lemarad. Egy nemrég megjelent kutatás viszont azt mutatja, hogy a valós helyzet ezzel pont ellentétes: a génmódosítás-mentes európai mezőgazdaság jobban teljesít, mint a gm növényekre alapozó amerikai.

Jack Heinemann kutatását Jill Richardson ismertette az Alternet hasábjain, tőlünk ennek fordítását olvashatjátok. Hoppá! A Világélelmezési Díj (World Food Prize) bizottsága bizony kínos helyzetbe hozta magát. A díjat ugyanis három olyan tudósnak ítélték oda, akik részt vettek a géntechnológia feltalálásában, amely elmondásuk szerint növeli a terméshozamot és csökkenti a rovarirtók használatát. A tudósok egyike a Syngenta, egy másik pedig a Monsanto embere (s talán nem véletlen egybeesés, hogy a Monsanto és a Syngenta is a Világélelmezési Díj fő szponzorai közé tartozik egy harmadik biotechnológia óriáscéggel, a Dupont Pioneerral egyetemben).

A Monsanto honlapján is ugyanezt az érvet hangoztatja: „a biotechnológia létrejötte óta számos, a biotechnológiát ellenző aktivista állította már, hogy a génmódosított növények nem növelik a terméshozamot, sőt, néhányuk szerint a génmódosított növények épp, hogy alacsonyabb hozamot produkálnak, mint a genetikailag nem módosítottak… azonban a génmódosított növények általában nagyobb hozammal rendelkeznek a nemesítés és a biotechnológia együttes eredményeként.”

Csakhogy valójában ez nem így van.

Egy új, az International Journal of Agricultural Sustainability által közzétett szakértői vizsgálat eredménye szerint a fontosabb amerikai termények hozama épp, hogy a hagyományos növénynemesítés, és nem pedig a génmódosítás következtében emelkedett. Továbbá a génmódosított növények még a növényvédő szerek használatát sem csökkentik. A tanulmány fő szerzője, Jack Heinemann nem biotechnológia-ellenző aktivista, ahogy a Monsanto szeretné elhitetni. „Géntechnológus vagyok. Azonban géntechnológusnak lenni és génmódosított termékeket eladni nem ugyanaz” – állítja.  A tanulmány észak-amerikai – főként génmódosított – növények terméshozamát és a mellettük felhasznált növényvédő szerek mennyiségét hasonlította össze Nyugat-Európa hagyományos, nem génmódosított növényeiével. A tanulmány eredményei fontosak az Egyesült Államok, s ebből kifolyólag az egész világ élelmiszerellátására nézve, mivel az Egyesült Államok fontos exportőre több alapvető terménynek is.

Heinemann, az új-zélandi Canterbury Egyetem molekuláris biológia professzora, valamint a Center for Integrated Research in Biosafety igazgatója állítása szerint Paul Collier egy megjegyzése után kezdett el részletesebben foglalkozni a témával. Mind Heinemann, mind Collier – az Oxford gazdaságtudományi professzora és a The Bottom Billion c. bestseller szerzője – beszédet tartott egy zürichi konferencián.

Collier „fölényes megjegyzése szerint Európa termelékenysége csökkent az Egyesült Államokéhoz képest a genetikailag módosított szervezetektől való elzárkózás következtében” – emlékszik vissza Heinemann. „Furcsálltam ezt a kijelentést, így míg ő folytatta beszédét beléptem a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) adatbázisába és vetettem egy pillantást a gabonatermésre vonatkozó adatokra. A keresés eredménye szerint 1995 és 2010 között az Egyesült Államok és Nyugat-Európa fej-fej mellett haladt, semmi különbség nem volt köztük. Tehát Collier azon állítása, miszerint a génmódosított növények hiánya visszatartja Európa termelékenységét valótlannak tűnt.”

Heinemann megpróbálta megtudakolni Colliertől a konferencia internetes kérdezz-felelek felületén az általa említett adatok forrását, de nem kapott választ. Tovább kutatott hát adatok után, míg rá nem bukkant az ő szavaival élve a „a problémák mintapéldájára”, azaz az 1970-es déli levélfoltosság járványra, melynek oka „a mezőgazdaságban megfigyelhető alacsony genetikai változatosságban” rejlik.

Ami 1970-re bekövetkezett, az valójában abból fakadt, hogy az Egyesült Államokban termesztett gabona több, mint 85%-a genetikailag szinte teljesen azonos volt” – magyarázza Heinemann. – Az Egyesült Államok a világ legnagyobb kukoricatermesztője mind földrajzi, mind mennyiségi szempontból, s ha egy ekkora területet genetikailag ennyire kevéssé eltérő növénnyel vetünk be, kihívjuk magunk ellen a sorsot. 1970-ben addig ismeretlen kórokozó támadta meg az Egyesült Államok kukorica termését, minek következtében szinte a teljes termés elveszett, óriási válsághelyzetet idézve elő. Végül az időjárás-változás mentette meg a termést 1971-ben, mivel az nem kedvezett a kórokozóknak, s így a farmerek és termesztők nyertek egy évet, hogy kicseréljék a kukorica szaporítóanyagát egy kevésbé sérülékenyre.

A járvány becslések szerint kb. 5 billió kilokalória energiaveszteséggel járt, „sokkal súlyosabbnak számítva ezzel az ír burgonyavész miatti éhínségségnél” – állítja Heinemann. „Mindez egy olyan időszakban történt, amikor még nem készítettek kukoricából bioüzemanyagokat. Tehát nem volt verseny ezekért a kalóriákért… Egészen a 2012-es aszályig. Mennyi energia veszett el a 2012-es aszály miatt? Kalóriában mérve 89 billió – csak az aszály következtében. Pusztán egy év időjárás-változása miatt… És az Egyesült Államok a legnagyobb gabonatermelő és exportőr.”

Amikor az amerikai gabonatermés kudarcot vall, azt az egész világ megérzi.

A tét nagyságára való tekintettel Heinemann elhatározta, hogy megvizsgálja az amerikai mezőgazdasági rendszer produktivitását és fenntarthatóságát. És amikor a fenntarthatóság vizsgálatáról beszél, szó szerint érti azt: fenntartható ez a rendszer tartósan? Reziliens az amerikai mezőgazdaság, vagy inkább érzékeny az időjárás, a kártevők és más stresszfaktorok váltakozására?

Ahelyett, hogy önmagában vizsgálta volna Észak-Amerika mezőgazdaságát, elhatározta, hogy Nyugat-Európáéhoz hasonlítja, mivel így nem csak azt képes felmérni, hogy az észak-amerikai mezőgazdaság önmagához képest fejlődött-e, hanem azt is, hogy egy hasonló területhez képest többet vagy kevesebbet teljesített. Az Atlanti-óceán két partjának mezőgazdasága elég hasonló, a génmódosított növények alkalmazását leszámítva. Mind az Egyesült Államok, mind Kanada a génmódosított növények első termesztői közé tartozott, míg Nyugat-Európa nem kért ezekből. A tanulmány olyan növényeket hasonlított össze, melyek mindkét régióban megtalálhatók: kukoricát és búzát az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, valamint repcét Kanadában és Nyugat-Európában. Az Észak-Amerikában termő kukorica és repce szinte mind genetikailag módosított, míg génmódosított búza nem terem egyik régióban sem. Tehát a tanulmánynak köszönhetően kiderülhet, hogy az esetleges terméshozambeli növekedés a géntechnológiának köszönhető vagy a hagyományos növénynemesítésnek.

A gének nagy része még a génmódosított növényekben is hagyományos nemesítés eredménye. Vegyük például az uruguayi tudósok által génmódosított birkát, mely – és ez nem vicc – sötétben világít. DNS-e tartalmaz mindent, amitől a birka birka lesz – a gyapjú, a paták, a négy láb, a fej és egyebek létrehozásáért felelős géneket. Csupán néhány – a világításért felelős – gén került hozzáadásra géntechnológiai úton. Ha történetesen ez a birka adja a legjobb tejet a legjobb sajthoz, vagy a legjobb gyapjút pulóverek készítéséhez, az mind a hagyományos nemesítésnek és nem a génmódosításnak köszönhető.

Ugyanez igaz a növényekre is. Egy-két genetikailag módosított jellemző bármilyen fajta gabonához, szójababhoz vagy repcéhez hozzáadható, a legtöbb jellemző akkor is a hagyományos termesztés eredménye lesz. Egy különösen megfelelő vagy éppen silány génmódosított növény eredményessége vagy eredménytelensége a géntechnológiai úton bejuttatott géneknek… vagy akár bármelyik, hagyományos nemesítésből származó génnek is köszönhető lehet.

Heinemann csapatának kutatásai szerint 1985 és 2010 között Nyugat-Európa bármelyik vizsgált termény hozamát nézve jobb eredményt produkált, mint Észak-Amerika. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok, amely többnyire génmódosított kukoricát termel és Kanada, mely főleg génmódosított repcét, nem teljesítenek olyan jól, mint Európa, amely génmódosítás-mentes kukoricát és repcét termeszt. A gabona-hozam növekedése viszonylag kiegyensúlyozott maradt az Egyesült Államokban a génmódosított növények bevezetése előtti és utáni években is. Továbbá Nyugat-Európában a nem génmódosított búza hozamnövekedése is gyorsabb, mint Amerikában.

Mit is jelent mindez?

Nincs rá bizonyíték, hogy a génmódosított növények magasabb terméshozamot eredményeznek – mondja Hermann. – A hozamnövekedés minden jel szerint egyedül a hagyományos termesztésnek köszönhető, a génmódosítás pedig Észak-Amerika agroökoszisztémájában bizonyítottan korlátozza a terméshozamot. Ennek magyarázataként két lehetséges érvet hoz fel. Először is, hogy a szaporítóanyagok génkészletének beszűkülésével a termésátlag csökken, mivel az alacsony terméshozamok nagyon alacsonnyá válnak. Más szóval, a biodiverzitás hiánya a főbb termények között rossz időben nagyobb veszteséget eredményez.

A génmódosított növényeket előállító cégek egy viszonylag új, 1994-ben elfogadott törvényből húznak hasznot, amely sokkal szigorúbb szellemi tulajdoni jogokat biztosít a vetőmagokhoz. Korábban egy vállalatnak jogában állt eladni a vetőmagjait. A farmerek megvehették ezeket a magokat, s keresztezhették őket más magokkal, hogy a helyi körülményekhez alkalmazkodó fajtát hozzanak létre. Ezután megtarthatták és újraültethették ezeket a fajtákat. Ma a vállalat szabadalmaztathatja a növényben lévő géneket. Nem számít, ha egy farmer a Monsanto gabonáját egy helyi fajtával keresztezve teljesen újfajta gabonát hoz létre. Ha a létrejött növény magjai tartalmazzák a Monsanto szabadalmaztatott génjeit, akkor a Monsanto tulajdonát képezik. A farmer nem teheti félre a saját vetőmagjait.

Ez azt is jelenti, hogy a vetőmagot forgalmazó vállalatok tartják ellenőrzésük alatt a gazdák számára elérhető biodiverzitás mértékét. És az általuk eladott fajták száma csökken. Egy tanulmány szerint például 2005-ben a gazdák közel 9000 különböző gabon fajtából választhattak. A többség (57%) génmódosított volt, de a gazdák így is több, mint 3000 nem génmódosított fajtából választhattak. 2010-re a génmódosított termények száma jelentősen megnőtt, míg a nem génmódosítottaké kétharmaddal csökkent. Hasonló csökkenés volt észlelhető a szójabab és a gyapot változatosságában is. 2010-re a katalógusokban elérhető gabona fajták csupán 17%-a, a szója fajták 10%-a, a gyapot fajtáknak pedig 15%-a volt nem génmódosított.

Ezek a számok azonban biológiailag sokkal változatosabbnak mutatják az Egyesült Államok vetőmagkészletét, mint amilyen valójában. Az eladott ezernyi kukorica fajta között ugyanis egyetlen egy, a Reed Yellow Dent teszi ki egyedül a hibrid fajták létrehozásához használt génállomány 47%-át. Összességében a kukorica génkészlete 7 beltenyésztésű vonalból származik, azonban több, mint egyharmada a hétből egyből, a B73-as vonalból ered.

Azáltal, hogy a gazdák szinte minden államban genetikailag ennyire hasonló kukoricát termesztenek, együtt élik meg a virágzást és a hanyatlást is. A kukorica szülőhazájából származó mexikói farmerek a kukorica fajták lenyűgöző változatosságát termesztik. A növények színe, magassága, szárazságtűrő-képessége, érési ideje, a kukoricacső mérete és egyéb tulajdonságai is eltérhetnek. Ha az idény vége felé rossz idő jönne, a korai termésből még mindig volt mit betakarítani. Ha szárazság van, a szárazságtűrőek maradnak meg. Ha új betegség ütné fel a fejét, valamelyik fajta biztos, hogy ellenálló lesz vele szemben, míg mások érzékenyebbek. A biodiverzitás így tehát szinte biztosítási rendszerként működik.

A genetikailag megegyező növények termesztése ennek épp az ellenkezőjét eredményezi. Olyan, mintha minden pénzünket egyetlen lottószámra tennénk fel. És amikor az amerikai gazdák veszítenek a lottón, mind együtt veszítenek, így az országos terméshozam is zuhan.

Másfelől – teszi hozzá Heinemann – az is lehetséges, hogy nem a géntechnológia maga, hanem az innovációs politika az, amelynek köszönhetően a géntechnológia sikeresen ösztönzi az amerikai mezőgazdasági rendszert a nem megfelelő dolgokba való befektetésre. Tehát az innovációs stratégia az ipart olyan dolgok előállítására ösztönzi, amelyek szigorú tulajdonjogi eszközökkel ellenőrizhetők, ezek azonban nem segítik a mezőgazdaság fenntarthatóságát. Az a probléma, hogy azok a biotechnológiák, melyekbe az Egyesült Államok befektetett korlátozzák a mezőgazdasági rendszer fenntarthatóságát és produktivitását. (Heinemann a „biotechnológia” kifejezést elég tág értelemben használja – bármilyen, az emberek által a mezőgazdaságban használt technológiára értve, akár olyan egyszerűekre is, mint a mulcs-használat vagy a komposztálás.)

Nyugat-Európa másfajta innovációs stratégiát folytat – teszi hozzá. Mivel Európának génmódosítás nélkül kell fejlődnie a génmódosított növényeket tiltó törvényei miatt, ezt oly módon teszi, mely méltányolja a növényeket. Nagyobb a terméshozam és kevesebb rovarirtót használnak. Azonban az Egyesült Államok innovációs rendszere rosszul bánik a növényekkel, akár génmódosítottak akár nem.

Ez a helyzet. Amellett, hogy gyorsabban növelik a hozamot, az európaiak a növényvédőszer-használatot is jobban csökkentették, mint az amerikaiak.

Az amerikai ipar ujjong, hogy a Bt (rovarirölő mérget termelő génmódosított) növények bevezetésével sikerült csökkenteni a kémiai rovarirtó szerek használatát – mondja Heinemann. S látszatra így is van. A génmódosítás előtti időszak körülbelül 85%-ára csökkent azok használata. Azonban arról senki sem beszél, hogy Franciaországban 12%-ra a csökkent a rovarölő vegyszerek felhasználása. És Franciaország a világ a negyedik legnagyobb kukorica exportőre, az egyik legnagyobb búza exportőr, pedig a területe csupán 11%-a az Egyesült Államokénak.

„Itt van tehát egy agroökoszisztéma, mely ugyanazokat a terményeket termeli, mint az Egyesült Államok, s eközben 12%-ra csökkentette a kémiai rovarölők használatát 1995 óta. Erre képes egy modern mezőgazdasági rendszer. Amit pedig az Egyesült Államok elért, egy olyan módszer feltalálása, mellyel viszonylag több rovarirtót használhat.” – mondja Heinemann. Viszonylag többet, mint mi? – ”Többet, mint kéne! – Az Egyesült Államokban is le kellene csökkentenie a felhasználást 12%-ra!

Fordította: Juhász Réka

___

Kapcsolódó anyagok

Vége a francia szabadföldi GMO kísérleteknek
Toxikus és tápanyagszegény a GMO kukorica
GMO kisokos
Ki nyeri az amerikai GMO-háborút?
GMO kísérleti alanyai a kínai gyerekek?