Simon Roland: Világítótorony

sziklán öreg épület áll
valami fontos dologra vár
sárga fényével messzeséget kutatja
végtelen tengert faggatja

segít viharba került hajónak
vigaszt nyújt magányos matróznak
így tölti elmúló napjait
hallgatja mélabús hajókürt hangjait

világítótorony egyetlen álma
egyszer hullámok közé szállna
eggyé válna a végtelen tengerrel
bölcs sziklához fordulna ezernyi kérdéssel

Mindig ez jut eszembe a világítótoronyról. Remény a hajósoknak elkerülni a bajt és megtalálni a partot.

De remény az otthon maradottaknak is, távol lévő szeretteik utáni sóvárgásban.

"Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék. Lehetetlen megnyerni a versenyt, ha nincs bátorságod odaállni a rajthoz, lehetetlen bármiben is győznöd, ha nincs bátorságod harcolni. Nincs tragikusabb, mint az olyan ember élete, aki megálmodott valamit, akiben ott él a becsvágy, de aki állandóan csak vágyakozik, reménykedik, és sosem ad lehetőséget az álmának, hogy megvalósuljon. Egy pislogó álmot dajkál, de nem tesz semmit, hogy a parázs lángra lobbanjon."