Az elveszett idő

Pár év csupán
s a kandalló előtt
lángok közt nézzük majd
az elveszett időt,
s árnyékot rajzol
az elmult élet már
hátunk mögött.

Úgy kell, hogy élj,
hogy nem lesz több esély!
Most kell, hogy járjon át
az őrült szenvedély!
Késő lesz már,
hogy karjaid közé zárj,
ha elszáll az éj!

Mindig úgy szeress, hogy meg ne bánd
az elveszett időt, hogy nem volt rám időd!
Most kell hogy szeress és megtaláld
a karjaim között a könnyen eltűnőt!

ne hallgass sohse másokra, hisz jól csak
a szíveddel látsz!

Hiába szép
a szerelmes varázs
lángjából nem marad
csak szélbe szórt parázs
felégett tájak,
és néhány boldog perc
és semmi más.

Mégis, ha majd
az út végéhez érsz
s elfáradt szíved újra
a tegnapokba néz,
ez lesz csupán,
ami épp oly édes még,
akár a méz.