Valakinek a kezében megcsörren egy mobiltelefon. Beszélni kezd. Látom rajta, ha pénzről van szó.

Az arca feszült lesz. Néha öröm csillan a szemében, néha vad indulat. Hirtelen boldog lesz, vagy gyilkos gyűlölet suhan át rajta.

Most nem babra megy a játék!

Arról beszél, aki (vagy ami) az ő Mindene!

Ha valaki egy másik bolygóról csöppenne ide, csodálkozva tapasztalná, hogy az itteni emberiségnek egyetlen valós eszméje van: a pénz.

Nemcsak a létfenntartáshoz, de a tudáshoz, a műveltséghez, a valláshoz is pénz kell. A sporthoz, a szépséghez, a jó közérzethez, a gondtalan örömhöz, a ruhához, az élelemhez, de még az imádsághoz is sok-sok pénz kell. És reggeltől estig másról sincs szó, csakis a pénzről!

Az újságok, a rádiók, a tévék csakis a pénzről beszélnek. Pénz nélkül a zenekar széthullik, a színház, a könyvtár, az iskola, a templom bezár. Nincs pénz a kultúrához, a szerelemhez, a tudáshoz, a hithez, az egészséghez, az életörömhöz.

Nem lehet maghalni, mert drága a temetés.

Valaha, amikor normálisak voltunk, és végtelen égbolt volt a fejünk felett, legfontosabb kérdésünk ez volt: miért élünk? Hitért? Istenért? Szerelemért? Gyerekeinkért? Boldogságunkért?

Ma már tudjuk a választ.

Pénzért.

Ez nem tréfa. Kiszámították, hogy az embereket azért érdemes egészségben tartani, mert a gyógyítás sokba kerül. Nemcsak az orvos, a beteg nem dolgozik, csak pénzt költ. Betegnek lenni: ráfizetés. Halottnak lenni: még nagyobb. De a legköltségesebb mulatság a boldogtalanság. Egy boldog embernek nem kell más, csak egy kisfröccs. Talán még az se. De egy boldogtalannak mindig hiányzik valami, és hiába vásárol, utazik, költ - semmi sem vigasztalja. Sok pénzt szór el, s ettől még boldogtalanabb lesz.

Manapság kiderült, hogy nincs pénz az emberiségre. Legalább is ezt mondják a gazdagok. És a természet gátlástalan mérgezőit nem azzal próbáljuk megállítani, hogy ez az emberfaj elleni bűntény és tilos, hanem azzal, ha kimutatjuk: mindez mennyibe kerül. Hogy mennyibe kerül, ha a tenger elmossa Hollandiát, New Yorkot, Londont és Hamburgot. Mérhetetlenül sok pénzbe. De még ez az érv sem hat rájuk, mert - azt hiszik - nem ők fizetik.

A világvége azért késik, mert egyelőre túl drága.

Nem éri meg.

Nincs rá pénz.

Pedig annyi pénz lenne, amennyit csak akarunk. Valaha a pénz aranyból-ezüstből volt, később papírból, de aranyfedezet volt mögötte, aztán már arany sem, csak a munka és dollár, végül manapság már semmi... Ma virtuális pénz van, komputer-pénz, nemlétező-pénz, banki, tőzsdei nullák.

Kollektív hiedelmek és csalások kérdése, mennyi az emberiség jelenlegi összpénze - mégse elég.

A szegénynek azért nem elég, mert éhen hal.

A gazdagnak azért, mert még többet akar.

A latin "medicina" szó azt jelenti, "középen lenni", megtalálni a közepet, az optimális egyensúlyt: "ennyi elég".

Ezt mondja és ezt éli egy egészséges ember.

Találkoztál már olyan emberrel, aki azt mondja, elég pénze van?

Sőt, sok is, és vegyenek el belőle, mert nem kell neki?

Vagyis betegek vagyunk.

És ezen nem tudunk változtatni.

Nincs az a pénz, amiért meggyógyulnánk.

Halálosan beleszerettünk a pénzbe.

Embereket, vagyis egymást nem tudjuk ilyen intenzíven és kollektíven szeretni. Nem tudunk egy emberért tönkremenni, és csakis őt hajszolni és soha el nem érni, és meghalni érte idő előtt, és ha kell, akár az egész világot bajba rántani miatta - mert nem szeretjük annyira, mint a pénzt. Hiánya nem fáj ennyire, s ha mégis a miénk lesz, nem hagy bennünket olyan kielégítetlenül, mint a pénz.

Beleőrültünk a pénzbe. De néha mégis kijózanodunk. És szerelmesek leszünk valakibe. Nem a pénzbe, egymásba. És önfeledten ölelkezünk, egy fűtetlen szobában, egy ócska paplan alatt. Csókoljuk egymást, boldogan.

Ez az a pillanat, amikor nem érdekel bennünket a gázár támogatás. És hogy drága lett a benzin.

A Csók, a Te, az Együtt és a Veled fontosabb lesz, mint a kampányköltség és a kamatadó. Fontosabb, mint a pénz. Egy koldusnak is. De még egy Bill Gatesnek is, ha emberbe szerelmes.

A szerelem - jól tudta ezt minden nagy költő - társadalmon kívüli állapot. Egy beteg társadalmon kívüli állapot. Ilyenkor az ember normális lesz. Innen kéne folytatnunk az életet, de nem lehet, mert akkor kiesünk ebből a vesztébe rohanó világból, ebből az esztelenül pörgő, versenyről, hatékonyságról üvöltő őrületből, melynek már semmiféle értelme, erkölcse nincs, csak önzése, hazugsága - és kielégíthetetlen mohósága. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy kóbor macska sétál az ablakom előtt. Fekete szőre és négy hófehér, puha "szőrmecsizmája" van. És az fut át az agyamon - mert mai ember vagyok -, hogy honnan telik ennek ilyen pompás bundára?! És milyen békésen alszik a napsütötte, meleg kövön! Istenem, adj nekem egyszer, csak egyetlenegyszer ilyen elégedett, doromboló, boldog macska-álmot!