Ez a nap a tavasz, a termékenység, a zöld ág, a fák, a madarak ünnepe.

A tavaszi virágzás, zsendülés örömünnepe a primitív-pogány népeknél is megtalálható.

Már a 15. századtól kezdve magyarországi adat is létezik arra a – sok helyen ma is élő – szokásokra, hogy május elseje reggelén zöld lombokkal, bodzaágakkal díszítik fel a házak kapuját, bejáratát. Ehhez a naphoz régtől fogva közös kirándulások, majálisok tartoztak. A majálist, vidám mulatságot rendszerint valamelyik közeli erdőben tartották. A kirándulásokból hazaérve az emberek a házakba „bevitték a tavaszt” a kint szedett zöld ágak, virágok alakjában.

A magyar nyelvterület több részén május elsejére virradó éjszaka állították – illetve állítják néhol még ma is – a májusfát. A május elsején állított fákat sokfelé éppen pünkösdkor bontották le.

A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának szimbóluma. A legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, és az erdőben kivágtak egy szép szál nyárfát. Ezt az egyik társuk választottjának háza előtt a földbe ásták. Szalaggal, virággal díszítették, egy üveg bort is akasztottak rá. A bort az ihatta meg, aki fel tudott mászni érte.

A májusfákat pünkösdkor vagy május utolsó vasárnapján „kitáncolták”, azaz táncmulatság keretében döntötték ki. A gazda áldomást fizetett érte, és muzsikaszó mellett táncra perdültek a fa körül.

A májfaállítás változó, alakuló hagyomány volt. A fát sok esetben virágcsokor, virágkosár helyettesítette egyes vidékeken.

A palócoknál a legények csak csupasz fát állítottak, a díszítés már a leány és édesanyja dolga volt.

A májfa – nevezték hajnalfának, jakabfának is – állításával kapcsolatos szokások az ország egyes vidékein eltérők voltak. Több környéken mindegyik legény külön állított májusfát a saját kedvesének. Az ilyen falvakban nagy szégyen volt, ha egy lány fa nélkül maradt.

A májusfa felállítása előtt összegyűltek a legények a kocsmában, és mulatozás közben megválasztották a szomorú királyt. A szomorú királlyal zeneszó kíséretében házról házra jártak.

A lányoktól beszedték a májfa „ültetéséért” járó pénzt. A szomorú királynak midig komoly képet kellett vágnia, mert, ha elnevette magát, büntetésben részesült.

A májusfa nem csak a tavaszi örömnek, a fiatalság ébredező szerelmének volt a kifejezése. Bajelhárító szereppel is rendelkezett. Székelyföldön hársfaágat dugtak május elsején a földbe olyan házak elé, ahol betegek voltak. A fa héját megfőzték, a felét a betegnek adták, másik felét a folyóba dobták, hogy a víz magával vigye a bajt.

Május elseje rámutató nap, mert úgy vélték, hogy időjárása mutatja, milyen lesz a jövő tél.

A várható termésre is próbáltak következtetni ennek a napnak az időjárásából: „ Ha május elseje előtt éjjel esik az eső – nagy termés lesz, ha hideg van vagy fagy, akkor termés nem lészen, ha hűvös, nedves az idő – közepes termést várj, ha meleg, tiszta, bőven terem minden.”