Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Temetőben.

 

 

 

Kezemben  virág, a  szememben  könny,

lecsöppenve  az, neked  tétován  köszön.

Remegő kezem a hideg  márványhoz ért,

keserű  lelkem  eseng  most  bocsánatért.

Tudod, azért  könnyes  most  a  szemem-,

megszegtem  én  a neked   tett   ígéretem.

 

 

Kérlek   téged,  ne   haragudj   most   rám,

remélem  elér a  szívedig,  keserű  imám!

Eljöttem   hozzád, mert   egyedül  vagyok,

égi  házad ajtaján  most  halkan kopogok.

Remélem  meghallgatod  az én bánatom,

tedd  most  könnyűvé  éjjelem, nappalom!



Itt   térdelve  rég,  tettem  egy  fogadalmat,

hogy  soha  nem  hagyom  el  a  lányodat.

Rá  mindig  vigyázok,  s  mellette  leszek,

hogy míg élek én,  fogom azt a  pici kezet.

Hogy én leszek örökké  vigasza, támasza,

szívének reménye,  hű szerelme, csillaga.


 

S most azért  csillog könny a  szememen,

mert   semmivé   lett    minden    ígéretem.

Búcsút  intett a  pici kéz,  vigaszom  nincs,

gazdát cserélt a szerelem,  a drága  kincs.

Kialudt  a  csillag  már,  fénye   megkopott,

bár nem  én voltam,  aki mindent eldobott.


 

Már nem  maradt  semmim, csak  szavak,

csupasz  lelkem gúnyája kopott,  szakadt.

"Íly" koldusként állok itt,  kezemben virág,

a  fénylő  csillagom  nélkül  vak ez a világ.

Arcom a  hideg sírodnál az égre  emelem,

szemem  a végtelen  felhőkön  megpihen.


 

Didergő lelkem  s kezem  a hideg kőhöz ér,

mindenem  odaadnám  egyetlen csókodért.

A  vigasztaló, oltalmazó   anyai  ölelésedért,

a megbocsájtó édes, vagy  bíráló szavadért.

De  csönd  van  itt,  nincs  se  ölelés,  se szó,

csak a sírodat  betakaró  szikrázó  fehér  hó.


 

Mi   betakarja  kettőnk   üres,  néma   lelkét,

S  talán elrejti  e világtól, a lelkünk  könnyét.

Mit  most  ennél  a  néma   sírnál  itt  hagyok,

mert  mást  adni  én néked most nem tudok.

Elmegyek, de neked kedves, én megígérem,

visszahoz  tehozzád  mindig majd a szívem.


 

Hisz csak te maradtál meg  társnak nekem,

Ki  tudja   és  ismeri  az  én   hitvány  életem.

S neked én azért  most azt újra megígérem,

hogy  elveszett  lányod  megőrzi   a  szívem.

S tőle  bár végleg  elszakított a rongyos élet,

a  néma sírodhoz  majd  mindig visszatérek.

 

 

2011. Február. 02.


 

Vida Zoltán.




 

Címkék: neked mondom el.

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Vida Zoltán üzente 8 éve

Kedves Klárika!

Bocsáss meg nekem, ha könnyeket csaltam a szemedbe,
s azért is, hogy mosolyt nem tudtam az arcodra.
De hidd el, hogy nem te vagy az egyetlen sajnos aki ilyen
panasszal illet! : - )
( pozitív értelemben ).......

De ilyen az életem, és inkább könnyeket csal az emberek
arcára a verseim jó része mint mosolyt, de azért én szeretem az
embereket, és az életet is, még ha ő engem nem is annyira...
De az élet már csak ilyen, és fő hogy érzések vannak, még ha azok könnyek is.

Legalább nem mondhatom azt, hogy unatkozva tovább lapoztak.

De köszönöm neked a könnyeid, mert azok az őszinte érzések fizettsége,
én nekem sokat jelent eme fizetség is.
Többet mint gondolod!

Őszinte tisztelettel:

Vida Zoltán.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 8 éve

Gyönyörű...megható.....,könnyfakasztó......
De lehet csak én tudok sírni a verseiden....?!

Válasz

Vida Zoltán üzente 8 éve

Kedves Ilike, én is nagyon köszönöm neked!


Baráti öleléssel:


Zoli.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 8 éve

Nem találok szavakat,a meg hatottságtól!
Gratulálok! VERS TARTALMÁTÓL,NEKEM IS KÖNNYES LETT A SZEMEM!

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu