Azt már említettem, hogy vonatfékezőnek vettek fel a MÁV-hoz 1957 december 5-én.
Ehhez a munkakörhöz nem kellett sokat tanulnom, könnyen levizsgáztam, úgyhogy az oktatóban két hétnél többet nem töltöttem.

A Vezénylőtiszt,  Keresztes János bácsi, A. Gyula bácsi mellé osztott be, felügyelet alá, hogy gyakorlatban is elsajátítsam a teendőket.

Hétfői napon reggel jelentkeztem a Vezényletben.

Itt kell elmesélnem, hogy a győri állomás épületét ebben az időben építették.
A váróterem és a pénztárak az állomásépület és a Városháza között (most parkoló)  egy barakképületben volt. A forgalmi iroda a második és harmadik vágány közötti peronon a Hegyeshalom felőli oldalon volt.  A Vezénylet és az orvosi rendelő a volt Vasutas kulturház épületének végében volt. 1958-ban készült el az új épület, akkor költözött át minden iroda és utaskiszolgáló létesítmény.  Az Oktató, az Üzemorvosi és Fogorvosi rendelő az épület nyugati végén lett elhelyezve, az akkori Resti felett.

Azon a hétfőn tehát jelentkeztem a Vezényletben, ahol a Vezénylőtiszt bemutatott bennünket egymásnak A. Gyula bácsinak,  aki akkor kb. 55 év körüli vonatfékező volt.

Vonatfékező nem sokáig szerettem volna lenni, mert hiszen az volt a célom,  és ezt soha nem tévesztettem szem elől, hogy állomásfőnök akarok lenni. Mondtam ezt az öregnek is, aki nem vette komolyan, mert azt mondta, hogy ő meg római pápa akar lenni.
Nem tudta elvenni a kedvem, mert minden szabadidőmben tanultam, hogy a következő lépcsőfokot elérjem a célom végrehajtásában, az pedig a jegyvizsgáló beosztás volt.

Közben jöttem-mentem a Gyula bácsival.  Raktuk össze a tehervonatokat. Tolattunk az állomásokon.  Voltunk egy vonatnál vonatkísérők a Vonatvezetővel együtt hárman, négyen.  A munka nem volt megerőltető. Ha végeztünk egy állomáson a tolatással, várakoztunk az indulásra.  Közben  Gyula bácsi, aki nagy mesemondó volt, ellátott bennünket érdekes történetekkel, amik vagy megtörténtek vagy nem, de nagyon élveztük az öreg meséit.

Ezek közül mondom el az egyiket.
Meséli az öreg, hogy melyik vonalon  teljesített szolgálatot.  Éjszakai műszakban továbbítottak egy  "Tolató-tehervonat"-ot.  Az egyik állomáson, körülbelül éjfél után fél kettőkor, végeztek a vonat tolatásával, összekapcsolgatták a vonatot és bementek a forgalmi irodába, hogy indulásig elbeszélgessenek a forgalmistával és a váltókezelővel.
Bement a vonatvezető és a két vonatfékezője is.  A vonatnál nem maradt más csak a mozdonyvezető és a fűtő, akik a diesel mozdonyon bólogattak.   Egy darabig.
Mert ahogy telt az idő, már sokallották, hogy a vonatkísérők még mindig nem jöttek.
Fogták magukat, lemásztak a mozdonyról és ők is bementek a forgalmi irodába, ahol a kollégáik nagyon jól érezték magukat.  Gyula bácsi mondta az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket.  A mozdonyszemélyzet is leült közéjük és csatlakozott a hallgatósághoz.

Az idő gyorsan telt, de nem idegeskedtek miatta, mert a menetrendben előírtnál előbb végeztek a tolatással és így volt még idejük.  Gyula bácsi pedig nem akart kifogyni a mesékből.

Egyszercsak nagyon erőszakos csengetés érkezett a forgalmista telefonján.

"Na mit akar ez a jámbor?"  mondta a forgalmista,  "Nincs is ilyenkor vonat".
Felvette a telefont és amit hallott, attól gyorsan elvörösödött. A szomszéd állomás forgalmistája kiabált bele: "Mi a francot küldtél nekem ide szó nélkül?  Egy mozdony 5-6 kocsival  úgy robogott itt keresztül az állomásomon, hogy majdnem szívbajt kaptam?"
"Nem törődött vele, hogy a bejárati- és a kijárati jelző is "Megállj"-ra áll, azzal sem, hogy a sorompó nincs lezárva, csak ment, mint az őrült"

A mi forgalmistánk először csak hebegett-hábogott, majd ijedten kiáltott a vonatkísérőkre:  "Hol a vonatotok?"
Csaknem kidöntötték az ajtót úgy rohantak egyszerre kifelé.  Odakint azt látták, hogy nincs ott a vonatjuk, ahol hagyták. Kérdezték a mozdonyvezetőt: "Nem fékezted be a vonatot, mielőtt otthagytad?".   Ezek szerint nem. Azt gondolta, hogy egy-két perc múlva úgyis jönnek vissza.
Most mi legyen?
Az történt, hogy a szerelvény szép lassan "feloldott", a fékek nem fogtak és a vonat elindult magától. Mivel a szomszéd állomás felé enyhe lejtőben volt a pálya, a vonat csak ment, egyre gyorsabban. A szomszéd állomás személyzete azt hitte, hogy valami fantom, de legalább egy engedély nélkül közlekedő vonat ( ami már akkor is hatalmas fegyelmi vétségnek minősült).

Mi legyen?
Felhívták a következő állomást, találkozott-e a fantomvonattal?  Ő nem tudott semmiről.
Akkor hol a vonat?
Gyula bácsi szerint neki jutott eszébe, hogy a következő két állomás között "teknő" van.
Az elszabadult szerelvény valószínű ot állt meg. Lement a teknő aljára és az emelkedőn már nem tudott felmenni. Lehet, hogy még most is ott hintázik a lejtő alján oda-vissza.

A forgalmista talált megoldást. Szólt a váltókezelőjének, hogy a mozdonyvezetőt vigye a csepel motorkerékpárjával a vonathoz.
A vonat ott ácsorgott, ahol gondolták. A mozdonyvezető kezelésbe vette a mozdonyt és a vonatot az előzetes megállapodás szerint bevontatta a következő állomásra, ahol a  lemaradt vonatszemélyzet a következő  (hajnalban közlekedő) személyvonattal csatlakozott hozzá.

Mondtam Gyula bátyámnak, hogy ez nagyon cikis helyzet lehetett, de most már menjünk nézzük meg, hogy ott van-e a vonatunk, ahol hagytuk.