"...A világ azoké, akik nem éreznek. Annak, hogy valaki gyakorlati ember legyen, lényegi feltétele, hogy hiányozzon belőle az érzékenység. A gyakorlati életben a leginkább fontos tulajdonságnak azt a tulajdonságot tekinthetjük, amely elvezet a cselekvéshez, és ez, az akarat. Két dolog van amely akadályozza a cselekvést - az érzékenység és az elemző gondolkodás, amely végeredményben nem egyéb, mint az érzékenységgel megáldott gondolkodás. (...)
A 'cselekvő ember' úgy képzeli el a külső világot, hogy azt kizárólag tehetetlen anyag alkotja - vagy önmagában tehetelen, mint a kő, amelyre ráhág az ember, vagy elrúgja az útból; vagy oly módon tehetetlen, mint egy emberi lény, amely nem állhat ellen neki, és ezért teljesen mindegy, hogy ember-e, vagy kő, mert vagy félrerúgta, vagy átlépte...

    Mikor megelőzzük tulajdon gondolatainkat – „az” nem mindig csak azért sikerülhet nekünk, mert igazán „gyorsak” vagyunk, hanem csak azért, mert ímmáron tudattalan (is) cselekszünk,- illetőleg, mindennemű tudatos kontroll nélkül.

Mert már „előrébb járunk” gondolatainkban  mintsem azokat tetteinkkel ”utólérhetnénk”… avagy fordítva; rutinszerű cselekvéseink – felgyorsult életünk színpadán -, már kényszerűségből is „megelőzik” gondolatainkat.

  Hallgassák figyelemmel a HBB- és Hobo Földes László : (Bolodvadászat) - 'A pofátlan polyáca könnyfacsaró ajánlkozásai, az utókornak' című  vallomását... korunkról, magunkról, Magyarországról...

...attól tartok, találó, tanulságos, s megszívlelendő szavak: melyek 'mindent elárulnak rólunk...'

 ( Kár, hogy nem tehettem itt hallhatóvá...! máris... habár lehet, hiába is mindahány sietség, hiszen úgy is késő...

...Talán... )

"Arbeit Macht Frei" ?

   Ez, a mára már - történelmileg is iszonyatos mód "kompromittálódott" - enyhén szólva sem igazából szalonképes kifejezés,-  miszerint a "munka szabaddá tesz",... már a puszta jelentésminimum szintjén sem bírhat semminemű aktualitással... Nem, mivel már a munka világa is, egyre inkább kompromittálódóban... ahol, lassan már keresni kell, azt aki - hiszen ha volna még (?!) - valaki... 'ki a - jelen - munkahelyén, még remélhet, elvárhat s tapasztalhatna - bármilyen értelemben is - elismerést és megbecsülést?

 "Az, hogy beszélünk és írunk, semmit sem tesz hozzá ahhoz az őseredeti ösztönünkhöz, hogy fogalmunk sincs róla, miképpen élünk. Elvont értelmünk csak arra jó, hogy rendszereket vagy rendszerbe foglalt eszméket gyártson... Az egész világ, az egész élet az öntudatlanságok roppant rendszere, amely az egyéni tudtokon keresztül nyilvánul (csak ) meg." - állította már közel két évszázada Fernando Pessoa.

S még most - ennyi esztendővel 'utána is', szinte még mindig csak ott tartunk, tarthatunk, hogy világainkat 'stabil instabilitásként', illetve 'rendezett rendszertelenségekként' (Niklas Luhmann) aposztrofáljuk; miközen az ember, vagy inkább az 'emberi lényeg' még mindig szinte "ismeretlen" sőt meghatározhatatlan maradt.

    Technológiai értelemben, kommunikációnk, napjainkra  bár soha nem látott tökéletességet ért el, hatásfokát és értékét tekintve azonban, megítélésem szerint századokkal csúszott vissza.
Ma már tudniillik, valóban nem "beszélgetünk", hanem csak 'beszélünk', egymással(?)...a másikkal...  (vagyis nem ritkán, ezt is csak úgy, hogy szinte csak 'magunknak' - monologizálva... teszük. Mert 'nem érdekel már minket a másik' -reakciója, megértése, őszinte érdeklődése, véleménye...

...kapcsoljátok hozzám a zenék infúzióját, s azok valamennyi,  dallamokkal-telített lélegeztető készülékeit !... 

     A leírás bizonytalan; miként az elmondás is az.Csakis a 'gondolás' lehet(ne) teljes, ám e gondolás, magában - még mindig nem lehet megragadható...
    A kimondás prizmája ugyanis, a pillanat tört része alatt szórja szét, s veti millió darabra, akár egy bomba-robbanás... a szót, s vele együtt mindazt, ami benne, és mögötte, rejtve van. E szó-, és jelentés-robbanása, - miként ez a furcsa, jel-gombafelhő is, - aztán, idővel még tovább szóródik, gomolyog, és oszlik, - majd még tovább zilálja a 'hallás', és az értés...

...mert  akad, azért  valami Jó is..: - itt ,- a ZENE." A zene, amely voltaképpen az emberiség 'lelki OXiGÉN-je' ként, mint egy alapvető és természetes, létszükséglet jelent, (és jelenhetett meg) - ezred évek során -  nagy-nagy szerencsénkre, társadalmainkban. (Ugyanis meggyzőződésemmé lett, hogy zene nélkül, voltaképpen emberi kultúrák és társadalmak sem létezhetnének. A zene, tudniilik 'gyógyír', s mint ilyen, a "sebek", s alapvetően is, - a lelki sebek legnagyszerűbb orvosa.

    A nemrégiben találtam rá a neten egy Hortobágyi Lászlóval - noha, már jó-pár évvel ezelőtt készült - televizió-intejú (TV2 - 'Záróra' - "c" műsora) videóira.

( Címe: 'Interjú Hortobágyi Lászlóval, - TV2, Záróra'  / - 1.-5. rész / )

Ugyanakkor, máig, ( sőt, félek még évtizedek múltán is...) - súlyos aktualitásokat hordozó gondolataira... is rácsodálkozhattam.l 

   Messzemenőkig ajánlom mindazok figyelmébe, akik felelősséggel gondonak gyermekeik, saját maguk, barátaik, szűkebb és tágabb - közösségeik, illetőleg a társadalom, a kultúra, s hovatovább, az emberiség és a Föld életét, jövöjét illető, és érintő történések, változások és tapasztalható tendenciák...