Ha csak egyetlen egy csillag, lehullna  a  Mennyből – valami ’Isten-forma’ kegyből, az

életért -, egyszeriben, s egyből – erőd, mint holmi tükör sugárzódna szerte, szét a végtelenbe, - hogy végre hidd…!

S ne vidd magaddal minden fájdalmad a sírba.

De imáid, sírva - végtére meghallgattassanak.

S ne csak durva salak-hegyek módjára

túrassék, léted meddőhányóira.

Ha csak egyetlen egy csillag… lelked – fagyott nóváiként

fölragyoghatna…

A lekésett boldogság-napok összes illúziója –

Talán, még születni tudna…

S nem lennél hiába…

Már nem tennél hiába…

                                                           Ámen