Ecce Homo

                                                                                         „Hogy bűnös vagyok, nem vitás.

                                                                                                De bármit gondolok,

                                                                                            Az én bűnöm valami más,

                                                                                                Tán együgyű dolog.

A világról szólván...

Földimód foltos szemmel nézve olyanok vagyunk, mint egy vonat utasai, akik valami hosszú alagútban szenvedtek balesetet, s ott rekedtek, ahonnét a kezdet fénye már nem látszik, a végén meg csak oly parányit, hogy a pillantásnak örökké fürkésznie kell, így is folyton elveszíti, meg aztán a kezdet és a vég egyáltalán nem is bizonyos.

Köröttünk azonban, az érzékek zűrzavarában vagy az érzékek túlzott érzékenysége folytán megannyi szörny leselkedik, és zajlik, kinek-kinek

hangulatszeszélye vagy sebesülése szerint, egy elbűvölő vagy kimerítő kaleidoszkópszerű játék nyomán.