Mikor megelőzzük tulajdon gondolatainkat – „az” nem mindig csak azért sikerülhet nekünk, mert igazán „gyorsak” vagyunk, hanem csak azért, mert ímmáron tudattalan (is) cselekszünk,- illetőleg, mindennemű tudatos kontroll nélkül.

Mert már „előrébb járunk” gondolatainkban  mintsem azokat tetteinkkel ”utólérhetnénk”… avagy fordítva; rutinszerű cselekvéseink – felgyorsult életünk színpadán -, már kényszerűségből is „megelőzik” gondolatainkat.

Ki gondolkodik bennünk, avagy ki cselekszik ilyenkor (?) – merül föl a kérdés. S valyon meddig lehet még „általános” és „tartósan” fenntartható mindez…?! Meddig növelhető, és fokozható még létezésünk – s életünk ritmusának – (vég)sebessége? S minek a kárára..?

   Pedig szinte már automata gépek, berendezések, háztartási segédeszközök egész garmada áll a rendelkezésünkre. Segítenek nekünk, szinte mindenhol… Automata mosógépek, és programozható mosogatógépek, idő-kapcsolós mikrohullámú sütők és indukciós főzőlapok.

Páraelszívók, és távkapcsolós, intelligens ventillátorok, légkondícionálók – nyáron; s  programozott, vagy ’önszabályozó’ fűtésrendszerek, és vízmelegítők, valamint párologtatók – télen. (…tavasz és ősz, már úgy sincs…)

És robotgépek az iparban és a háztartásokban… továbbá személygépkocsik… mindenütt, hogy rengeteg időnk szabadulhasson fel - általuk…De…

De másodpercenként megcsörren zsebünkben - helyettük – egy mobiltelefon. S ha több is van,- hát kánonban csörögve, zsonglőrködünk velük… Miközben órákra-rúgó, modern – munkahegyek várnak reánk, villogó számítógépeinken, s mi telekommunikálunk velük…

És E-mail-eket írunk, és küldünk, és SMS-ezünk… (Már nem írunk leveleket hagyományos, postai úton – ráadásnak, sok helyütt már nincsenek is Posták; a technikai evolúció fölszámolta, fölzabálja őket, legalábbis régi őskövületeiket: a hivatal-sárkánygyíkjait…) Ahogy, újságot se vásárolunk lassan, mert már televíziót nézünk, (de nézünk..?) vagy inkább csak kapcsolgatunk…? S rádiókat hallgatunk… (de csakugyan hallgatunk?)

S bekapcsoljuk a kapcsolóinkat és kikapcsoljuk a kapcsolóinkat… csak magunkat nem kapcsoljuk már ki – soha, hiszen nem tudjuk már, mert nem is lehet kikapcsolódnunk, és pihennünk "itt" többé. (Mert már ’álmainkban’ is, csak egy multimediális adatösszesítés és végfeldolgozás folyik; amelynek – egyik - furcsa „egyenlege” korunk, - s ez az abszurd világ ).

Pedig, hallgathatnánk zenét…s tanulhatnánk „tőle…”! Mert technikánk is akadna már hozzá…(és még…) nagy-nagy szerencsénkre, - hiszen zenéink, egyelőre nem hagytak magunkra, csak éppen - ők is - metamorfizálódtak kissé, e korhoz igazodva: s a kottáról CD-re, majd DVD-kre, Mp3-ra, majd MP4-re, és WMA-ra vándoroltak át, és hegedűkről, fényhegedűre, míg kalvikordról - pianínóra, csembalóról-  zongorákra, Hammond orgonákról Moog-szintetizátorra, onnan pedig mellotronra, és zenei komputerekre íródtak át. Mi pedig az élő koncertekről és hangversenyekről számítógépes videó-megosztókra, és file-cserélőkre, avagy számtalannyi digitális formátumról valami mássá konvertálva át hallgathatjuk ma már a legkülönfélébb melódiák harmóniát és ritmikáját; autóban és buszon, vonaton és repülőgépeken... Otthon, s az utcán és menet közben (szándékosan nem említve már a ’séta’-szót)…csak - éppen -  "figyelni" nem tudunk figyelni… egymásra sem, másokra sem, magunkra sem…és álmunkra sem.

Mert valami kezd ’kicsúszni’ a kezeink közül: Mi, saját magunk… Miközben, akár a hangsebességnél gyorsabban szálló repülőgép, holnapra, mitegy megelőzzük a gondolatainkat is, - csak ezalatt, valahogy lehagyjuk, s elhagyjuk már magunk… érzéseink, nyugalmaink, békességünk, hitünk és odafigyelésünk, emberiességünk… vagyis, a saját személyiségünk és ember-mivoltunk alappilléreit.

Afféle transzhumán- és bionikus embergép-automaták prakticizmusát hozva lassan létre – miközben elmúlik, elmerül és szétesik (vagy gépekké egészül, és helyettesítődik) az EMBER.

Nem véletlenül építünk magunk helyébe is – nálunknál is „üzembiztosabb gépeket” -, már ma is, s idővel egyre-egyre többet… amelyeknek nincsenek ímmár FÖLÖSLEGES(?) érzéseik.

Hiszen az evolúció logikája szerint - ami „fölösleges” – azon ugye túl kell tudni lépni!