A leírás bizonytalan; miként az elmondás is az.Csakis a 'gondolás' lehet(ne) teljes, ám e gondolás, magában - még mindig nem lehet megragadható...
    A kimondás prizmája ugyanis, a pillanat tört része alatt szórja szét, s veti millió darabra, akár egy bomba-robbanás... a szót, s vele együtt mindazt, ami benne, és mögötte, rejtve van. E szó-, és jelentés-robbanása, - miként ez a furcsa, jel-gombafelhő is, - aztán, idővel még tovább szóródik, gomolyog, és oszlik, - majd még tovább zilálja a 'hallás', és az értés... mire a 'megértés' - szinte végleg szerte nem gyalulja - a leírás és kimondás - 'eredeti testét', s szándékait. Mígnem ősi princípiumait, törzséig lerontva, végül - meg nem gyalázza azt... Hisz "így beszélünk" mostan... (ahol csak a 'beszélés' aktusa az még ami számít, de sem annak jelentése, sem értelme és értésének célja, már nem igazság tovább... legföljebb csak ezeknek látszata...)
    Ami megmarad ezáltal - lényegét tekintve - csak valami reszketeg, 'gondolat-véglény' csupán. Egyfajta elkorcsult, lecsonkult, s szétszabdalt test. A tudat testének csonkja. Egy szó-fluidum, mely gyökerét, egy ellibbent, megkínzott, s meglopott gondolat-csíra szülési fájdalmából eredeztetheti. ...s nem több...
   Egy három-, vagy inkább csak két-dimenziós nyoma, egy valaha "négy-dimenziósként" megfogantatott testnek, kitől már elvették... az idő ítéletét., és igézetét... 

Egy négydimenziós lehetőség-jövő, háromdimenzióssá nyomorított, árnyéka csak, a virtualitások több-partíciós kaloda-illúzióiba zárva... mintha csak,  A "Kimondhatatlan Kimondása" volna, mely - mostantól(?) már maga is bizonytalan.