"Az, hogy beszélünk és írunk, semmit sem tesz hozzá ahhoz az őseredeti ösztönünkhöz, hogy fogalmunk sincs róla, miképpen élünk. Elvont értelmünk csak arra jó, hogy rendszereket vagy rendszerbe foglalt eszméket gyártson... Az egész világ, az egész élet az öntudatlanságok roppant rendszere, amely az egyéni tudtokon keresztül nyilvánul (csak ) meg." - állította már közel két évszázada Fernando Pessoa.

S még most - ennyi esztendővel 'utána is', szinte még mindig csak ott tartunk, tarthatunk, hogy világainkat 'stabil instabilitásként', illetve 'rendezett rendszertelenségekként' (Niklas Luhmann) aposztrofáljuk; miközen az ember, vagy inkább az 'emberi lényeg' még mindig szinte "ismeretlen" sőt meghatározhatatlan maradt. (Nem az emberi agy szerkezetéről és a DNS-lánc kódjának megfejtéséről beszélek itt, hanem az emberi lényegről... pedig mire az emberről is beszélni kezdhetnénk, addigra már egyfajta 'poszthumán' létbe és korszakba lépünk... Az ember nélküli ember korszakába hát, ahol az "egzisztencia" kérdése talán csak ennyi lesz: van e még kellő feszültség a konnektorokban, illetve, hogy jól működik-e az aktuálisan futó vírus-ellenörző szoftware...!