1981. április 23-án, Budapesten meghalt Zelk Zoltán József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró.

Zelk Zoltán - Három krajcár

Juhar voltam, de elhagytam az erdőt;
mert ágaim hasztalan fenyegették
csúfolkodó árnyaimat.

Ríhattok, madarak, fészket nem raktok rajtam,
már kopár hegyhez szegődtem sziklának,

de egyszer majd, tudom,
elbámészkodom és legördülök
a tóba, s tóvá változom.

(Nem voltam boldog, se boldogtalan csak
juhar és szikla és tó voltam én –
három krajcár az Isten
megszámlálhatatlan tömérdek vagyonából)

Zelk Zoltán - Kis mese a nincs erdőről

Nincsen fája, nincsen bokra,
mégis erdő és susog,
puha lombokban alusznak
mogyorószín mókusok.

A nincs-fákon száz nincs-mókus,
nincsen-fűben fekszem én,
szerelemre, boldogságra
nincs-erdőben leltem én.

Be boldog lehetnék itten,
de hajnalban négy madár
csőrébe fogja az erdő
négy sarkát és tovaszáll...

Hull a könnyem, de szivemben
rezeg, búg még a derű
s olyan édes gyerekhangon,
mint a nádihegedű.

Zelk Zoltán - Pókhálóban

Úgy ébredek, ha ébredés ez,
nem hasonlít se halálhoz, se léthez,
színevesztett, napszakja sincs napon
arcomról az éjszaka pók-hálóját szaggatom.

Zelk Zoltán - A kis kertész

Kora reggel talpon vagyok,
kis kertembe kiszaladok,
várnak énrám a virágok,
rózsák, szegfűk, tulipánok.

Hogyha beszélni tudnának,
tán jóreggelt kívánnának,
hangos szóval köszönnének
szomszéd kertnek, napnak, szélnek.

De én így is értem őket,
látom, milyen vígan nőnek,
látom, milyen vígan élnek -
színnel, illattal beszélnek.

Este alusznak a fák is,
mind elalszik a virág is,
nincs paplanuk, nincs párnájuk,
mégis gyönyörű az álmuk.