A rendszerváltás körül kezdődött a konszenzus szó gyorsan ívelő karrierje (pályafutása ). A politikai elit és a média valósággal beleszeretett az "új" szóba, azóta is lépten-nyomon hallani, olvasni. Ma már mindenki konszenzusra akar jutni, de legalábbis törekszik rá.

A szó gyökere: a latin
con -( val, vel, együtt)
sentire (érezni)

Az ebből képzett főnév a consensus, ami egy -az antik Rómából származó- politikai szakkifejezés. A szenátusi határozatok egy fajtája volt - consensus omnium ( egyhangú határozat), amely valamennyi résztvevő egyetértésével született. A középkorban az egyházi körökben terjedt el. Pl. a dogmatikus kérdések vitájában történő megegyezés elnevezése volt a consensus patrum ( egyházatyák egyhangú határozata)



Hiba, sőt, nyelvünk elleni vétek, ha mindegyik szinonima helyett a konszenzus-t használjuk, mert ezzel szegényítjük nyelvünket. Fölösleges idegen szó, jókora sznob felhanggal.
A törvényhozók, a pártok frakciói mindig konszenzusra jutnak. Kevésbé tűnnének okosnak és a testületbe valónak, ha éppen csak megegyeznének, megállapodnának.?
Azt írja az okoska:"... nincs meg minimális konszenzusra való hajlandóság sem...". Ilyen jelzős szerkezet egyszerűen nincs is, mert a konszenzus éppen hogy teljességet jelent.

Érdekesség, hogy a gyökerek tekintetében a konszenzus, szenzor, szentimentális, szenzáció azonos, mert mindegyik a sentire igenévből ered

Nyelvünknek semmi szüksége erre a szóra, hiszen szinonimaként itt van: egyetértés, megegyezés, megállapodás, közmegegyezés, közakarat.

Nem szebben hagzanak?