Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Fák vagyunk, s az időben állunk. Múltunk a gyökereink. Törzsünk a jelenünk. Jövőnk az ágaink, mit vágyakból, álmokból álló lombunk rejt, még magunk elől is.

Először csak törzseket látunk egymásból. Simább, durvább kérgekkel. Lehet hétköznapi, jelentéktelen, Tizenkettő egy tucat. Vagy valami érdekes, különleges mi már az első pillanatban megragad. Mást még nem láthatunk. Ahhoz közelebb kell menni egymáshoz. Megérinteni. Nézhetjük egymás arcát, figyelhetjük ráncainkat, amik, mint kérget a repedések hálóznak be minket. Ez az, amit nap, mint nap láthatunk egymásból. Kérgünk, jelenünk, az, amit nem tudunk, és nem is akarunk takargatni, minden nyomot hagyott rajta. Minden, ami eddig történt velünk. Kezeink, amik a munkától erősödtek, fáradtak. Lábaink, amik eddig vittek napról napra. Homlokunk, arcunk, amiknek ráncai napjainkat tükrözik, szemeink, melyekben még megvannak a szikrák. Elnehezedtünk. Néha még rácsodálkozunk, ha egy tíz évvel ezelőtti emlék felmerül. " Jé ezek is mi voltunk?" Tartásunk már nem olyan daliás. Néha-néha már a boszorkánygörcs is beleáll a hátunkba. Kezünk is lelassult, néha már bonyolult valami apró dolgot megfogni, vagy megsimogatni valakit. Arcunk? Ne is beszéljünk róla. A szikrák tucatjai már régen eltűntek a szemünkből. Ráncainkba lerakódott az alkohol és a füst nyoma.

Múltunk a gyökereink. Abból táplálkozunk, belőle élünk. Múltunk tett ilyenné. S a múltunkat Nem láthatod, hisz csak mától ismersz. Nem láthatod, mit tettünk tegnap. Kit szerettünk. Miért kezdünk félni hétköznapi dolgoktól. Miért nem szeretjük a "kincseket", s miért teszünk meg mindent egy apró, másnak nevetséges dologért. Nem láthatod kik voltak őseink, kik voltak szüleink. Milyen volt a gyermekkorunk. Hol éltünk, hol szerettünk és hol akartunk meghalni egy másik miatt. Nem tudhatod, miért szeretjük jobban a bluest, mint a tánczenét. Miért lett kedvencünk az egyik könyv, és miért utáljuk a másikat. Miért szeretjük a hegyeket, vagy a sík vidéket. Miért borzaszt el egy részeg. Miért hat meg egy ki nem mondott könnycsepp. Nem értheted ösztöneinket. Cselekedeteink mozgatórugóit, szándékainkat. De mégis mindig ezt kutatjuk, a másikban, és ezeket őrizzük féltékenyen. Mindig kíváncsiak vagyunk a másikéra. Önzően magunknak akarjuk minden titkát tudni. Meg akarjuk ismerni. Mélyre ásunk gyökerei közé. De vigyázz! Minél többet tudsz a másikról, annál jobban támasz nélkülivé teszed. Kiszolgáltatja magát neked. Felelős leszel érte. Vigyáznod kell rá. Kiérdemelned bizalmát, hogy ezzel megerősödjön. Ha kutatod, akkor összefonódsz vele. Felelőtlenül nem tépheted ezt el. Ezt tudnod kell mindig.

Jövőnket magunk sem látjuk. Gondolataink, vágyaink ábrándjaink kuszasága. Az ágak és levelek között rejtőzik jövőnk. Gyengék, bármilyen vihar téphet le róla ágakat, leveleket. Jöhetnek telek, amikor minden vágy és ábrándlevél lehull, és gondolataink ágai megfagyott kézként merednek az égre. Mindig elmúlnak a fagyok, és úja hajtjuk leveleinket. Elhagyjuk őket, majd újra hajtanak, mások, nem biztos, hogy olyanok, mint az előzőek. De mégis, ezek is fontosak. Ezekért növekszik törzsünk, ezekért kapaszkodnak gyökereink a világba Álmok, vágyak nélkül semmik leszünk. Ezek azok, amiért szimpatikusak, vagy ellenszenvesek leszünk egymásnak Ezeket azok, amiket más fákkal összefonódva szeretnénk megélni. Ezekből akarod megtudni, mik lehetünk. Erős mindennel dacoló tölgy, hajlékony fűz. Édes gyümölcsöt termő, vagy csak lombjával enyhet adó. Érzékeinkre hagyatkozva kutatjuk, mint a múltat. Pedig ezek nem racionális dolgok. Orrod, szemed, füled becsaphat.

Hagyd ezeket, csak hallgass az ösztöneidre. Állunk egymás mellett gyökereink, lombjaink hol kicsit, hol jobban összeérnek. Embererdő. Fák, és köztünk az idő szelei járnak.

Van, amikor nem látjuk egymást. Nincsen törzsünk, amin megakadhatna a szemünk. Egy másik, egy virtuális világ. Itt elsőre hiába keresed azt, amire rápillantva eldönthetnéd maradsz, vagy mégy tovább. Itt, amikor beszélgetsz valakivel. Elsőre nem láthatod, illatát nem érzed, hangját nem tudod milyen. Csak a szavakba leírt gondolatok játszanak. Elcsodálkozol egy-egy meglepő mondatán? Megbotránkoztat, vagy megnevettet? Tud-e még érdekeset izgalmasat mondani mikor újra és újra beszélgettek! Mit érzel, mikor leír egy mondatot? Most valóban ráfigyelsz. A lényére, a lelkére, szellemére. Itt hamarabb mélyre áshatsz a gyökerek közé, vagy széthajtva lombját, bepillanthatsz álmaiba, vágyaiba. De vigyázz! Hamarabb összefonódhatnak gyökereitek, lombjaitok. Ösztöneid kifinomultabbak legyenek. Érezned kell a különbséget a valóság és a fikció között.

S így, ha majd egyszer találkozol azzal, akit érdemesnek tartasz rá. Akkor már nyugodtan közeledsz hozzá, hiszen ismered, és ő is téged.

24130_291118_normal

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

 Ma volt időm elolvasni, de a lehető legjobbkor jött köszi!Ma nagyon a padlón voltam....EDDIG. 

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu