Elmerengtem egy kicsit. Elringatott a villamos. Érdekes, ahogy a napszakok változásával, az utazótársak is változnak. Hajnalban a műszakos munkások, majd a diákok. A délelőtt a kismamáké és a nyugdíjasoké. Mintha minden korosztály vagy társadalmi réteg, mindig együtt és ugyan akkor utazna. Aki nem tartozik közéjük, az zavartan téblábol a falkák között. Mi meg cserkészünk, vadászni indulunk, a digitális sztrádán és az aszfalt utakon, a modern idők vadászösvényein.

Zsákmányért, kocsiba, buszra, villamosra, metróba szállunk. Vadászataink dicső zsákmánya, a pénz. A cipelésétől is megkímélnek. Hideg bitek és bájtok szállítják számlákról számlákra. Hozzá sem kell érned. Nehogy bepiszkoljon. Kézbesimuló műanyag lapkákban pihen. Neked csak a dicsőség vagy a szégyen jut. Ennyi az értéked. Ezért csak ilyen házat, kocsit, nyaralót vagy képes megszerezni, ezek a trófeáid. Kihívóan magadra öltöd apróbb kincseid, vagy szégyenkezve nézel gyermekeid szemébe. Rossz vadász voltál, elfutott a vad. Vagy túl nagy vadat ejtettél, mire a zsákmányod megkaptad, és hazavitted, belerokkantál. Későn tanultad meg mekkora vadra vadászhatsz. Hiába mondod, nem az a lényeg. Ami kívülről látszik. Csak megmosolyognak. Nem ebbe a világba születtél. Idejét múl a hited, régimódiak az értékeid.

Egyáltalán mi az a hit? Valami magasztos, fennkölt, megfoghatatlan dolog. Ami, bennünk van. Lassan érik, kérdések válaszok, érzések során át. Amiért érdemes élni, s néha kicsit meghalni is. Amihez rítusokat találunk ki, ezzel mutatva másoknak elkötelezettségünket. Hihetek egy égi lényben, a természetben, emberben. Amitől többnek, erősebbnek érzem magam. Hittem, ha szeretek valakit, az is szeret. Ha tisztességes vagyok másokkal, akkor ők is azok. Sokszor csalódtam. De mondd, te, mindig tisztességes voltál? Persze! Erre nem mersz se igent mondani, de nemet sem. A lelket megújító pillanatok érzéséből, a kedvesekkel átélt ölelések boldogságából jutott mindig másnak is. Mert türelmesebb lettem barátaimhoz, nyitottabb mások iránt. Segíteni szerettem volna mindenkin, és megsértődtem, mert ők nem mindig úgy akarták, ahogy én. Később már csak tanácsokat adtam. Majd csak meséltem. Ami talán többet használt, mint a jó szándékú tolakodások. Mert segítek neked, még ha belepusztulsz, akkor is.

Sötétebb helyre ért a villamos. Egyik oldalt frissen felújított villák, a másikon elhanyagolt park. A jobb oldalon elalvás előtt leoltják a villanyt, a baloldalon kiverik egy kővel. Bár nem sokáig. Tábla hirdeti. Ide lakópark épül. Kerítéssel, sorompóval, biztonsági őrrel. Erőltetem a szemem, nézem a sötétben mozgó torz árnyakat, és rájövök....elfelejtettem leszállni.