Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi - napéjegyenlőségi - évkezdési szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. "télkiverés", "télkihordás"), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna "anyát". Anna Perenna ünnepe később amolyan "marciális" jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.

A földművesek számára a március már a tavaszi munka kezdete. Megkezdődik a munka a szántóföldön, a gyümölcsösben, szőlőben. Az asszonyok is vetik a borsót, a répát, zöldséget, a palántáknak való magot, dugdossák a hagymát. A korai krumpli, bab is földbe kerül. Egyszóval vége a téli szobai munkának, a szövésnek, fonásnak, és a kézimunkázásnak. A hónap első szerdáján sok helyen a méhészek is kiengedik a méheket, és a jószágokat is kihajtják a legelőre.

Népi megfigyelések:
- március, ha nedves, gazdának nem kedvez
- valamennyi köd vagyon márciusban, annyi zápor lészen az esztendőben
- ha Böjtmás hava száraz, Szent György hava nedves
- fú és havaz, úgy lesz tavasz
- ha márciusban ugrándoznak, láncra perdülnek a bárányok, áprilisban újra akolba rekednek
- tavaszbúza ravaszbúza
- ha dörög Benedek, akkor 40 napi szárazságra számíthatsz

- amilyen időjárás van március 9. körül, olyan marad egész hónapban

- ha január meleg volt, március hideg

- száraz március szép májust jövendöl

- éjnapegyenkori szélvészek termékeny esztendőre mutatnak

- Ha a harangok messze hallatszanak, nagy eső következik.

 - Sűrű köd égiháborút hoz.

 Első tavaszi hónapunkban a napfénytartam növekedésével erőteljes felmelegedés kezdődik, ami elősegíti a tél maradványainak a felszámolását. A meteorológusok Tavaszelő-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Kikelet havának nevezik, eleink pedig (az Avisura szerint) a Bölénytor (Fák hava) elnevezéssel illeték márciust. A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. A Nap a Kos jegyébe és az egyenlítőbe lép, amivel egyidejűleg áll be a tavaszi napéjegyenlőség is (20-22 között).

Március 4.- Kázmér napja

Itt-ott még ma is él a hagyomány, hogy Kázmér napján - ha engedi az időjárás - a méhészek kiengedik kaptáraikból a szorgalmas kis munkásaikat, erőt gyűjteni. A régi babonás időkben ugyancsak ez a nap volt faluhelyen a patkányűzés dátuma. Kázmér hajnalán a gazdaasszony háromszor körülszaladta a házat, és mogyoróvesszővel ütögetvén a falat, riasztotta el a portán és környékén élősködő undok férgeket.

Tóth Árpád - A tavaszi sugár...

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén,
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltünt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott...

Tóth Árpád - Március

A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát s a fák
Zsonganak, mint sín menti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...

És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
Feszül ezer kis lombkeble keményen
S a város, ez a bús, tüdőbeteg
Gyári munkás is mozdul, karjait:
A vézna gyárkéményeket kinyújtja,
Beszippantja a távol illatot
És mámoros, piros dalba kezd.

Oh, gyúlt világ! Oh drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, - a villámló ablakokban
Celzius-létráját riadva kússza
Az izgatott, rab higanyszál: a vén
Hüllő világnak újra láza van,
Trilláz a fényben reszkető magas
Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
Rigóhang, egy inas száj szurtos füttye
S rekedt autótülök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták alatt
Az utcakő, gránit, feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát...

Oh most minden zugát e messzi gömbnek:
Tág tengerek zöld ínyű habtaréját,
Folyók parallel partját, ifjú erdők
Testén az átnyilalló, édes allét,
A földeken a billió barázdát
És minden városok sűrűn rakott
Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
Hogy vélük a setét föld felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Himnuszodat, százszor szent Március!

S konok trónusán megreszket a Végzet!

Szécsi Margit - Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.

Jó volna a nagykabátot
félredobni, s könnyeden
játszani és birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni;
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről, égről
már a telet eltöröld!  

Petőfi Sándor - Tél vége

Örültök úgye a kies tavasznak?
Maholnap eljő, s annyi élvet ad!
A réteken majd méhek táboroznak,
Megostromolni a virágokat.

S amíg elszántan ütközetre mégyen
A szűz bimbók mézéhes ellene:
Csicserg a szomszéd lombozat hüsében
Madárajakról lelkes harczene. -

Elzárkoztában a kihalt kebelnek
Engem virág, dal, méh nem érdekel...
Ohajtásim mégis mivégre kelnek?
Hogy menjen a tél, menjen gyorsan el.

Én a tavaszt csak annyiból kivánom,
Mert melegebbek lesznek a napok,
S mint mostan, akkor hűlt rideg tanyámon
Kopott ruhámban fázni nem fogok.

Heltai Jenő - Március

A Rózsadombon már tavasz van,
Dőlnek az édes jó szagok,
Az új madár a régi ágon
Nem énekel még, csak dadog.

Próbálja szárnyát, csiripelget,
Kinéz a fészek peremén,
Köröskörül hány friss rügyecske,
Hány új kukac, hány új remény!

Én, tollavesztett vén madár, ki
Átdideregtem a telet,
Talán utolszor ünnepellek:
Szervusz, te kedves kikelet!..."

 

Várnai Zseni - Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

     Aranysárga napsugár
burkolja
fényes homályba
a pattanó rügyeket.Új levél
bukkan elő,
a Tavasztól jött
zöld üzenet.

Fáradt, száraz ágak
hordoznak fiatal életet.
A lombok szétterülnek,
isszák a tavaszi fényeket.

Egyszer jött a Tavasz,
láttam milyen ravasz.Virágokat csalogat,
vad vizeket simogat.Zöldbe rejti a harmatot,
nevetésbe a bánatotVízre fényes csíkokat
napsugárral írogat.Nyakamba esőt potyogtat,
néha még jeget kocogtat.Előcsalja madár dalát,
feljebb tolja a hóhatárt.Földekre barázdákat húz,
nevetve jégtáblákat zúz.Lányok haját lobogtatja,
mosolyukat csillogtatja.Szívekben szerelem tüzeket lobbant,
az életnek azt súgja: folytasd!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Lőrinc: Tavasz 

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.

„Tavasz!” – felelt a Nap.

„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.

„Meg ám!” – felelt a Nap.

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.

„Szeretlek!” – szólt a Nap.

„Akkor, hát szép lesz a világ?”

„Még szebb és boldogabb!”