Álltál már megsemmisülten, mint akit villám sújtott? Volt már, hogy forgott veled a világ, és zuhantál, hogy aztán kínok között, törött csontokkal kelljen kivergődnöd a legmélyebb veremből? Kaptál - e már olyan sebeket, amik úgy érezted, soha nem gyógyulnak? Volt-e már, hogy végérvényesen elvettek tőled, eltöröltek belőled valamit? És volt-e már olyan, hogy te törted össze valaki szívét?
Volt-e, hogy egyszer csak azt érezted, a szerelem elmúlt, a láng kihunyt, és neked menned kell? Éreztél-e valami megmagyarázhatatlan, de egyre erősebb menekülési vágyat egy idilli kapcsolatból? Érezted-e, hogy egykori szerelmed szinte megfojt majomszeretetével, és te már nem is szereted, hanem gyűlölöd ezért, és dobtad-e ki, mikor már nem bírtad tovább? Ha volt már ilyen, ha szokott lenni ilyen, akkor pontosan tudod, milyen a győztesek és vesztesek szerelme.
Mert manapság a legtöbb szerelem: győztesek és vesztesek szerelme. Ahol tét van, ott győzelem lesz, vagy vereség, és amelyik asztalra ketten raknak le tétet, onnan egy vesztesen fog felállni, és csak egy, győztesen.
Aki rámosolyog egy ismeretlenre, feltesz egy zsetont. Ha másik orrát elhúzva, fejét dölyfösen emelve félrenéz, máris megvan a nyertes és a vesztes, egy zseton mínusz ott, egy zseton plusz itt. De ez még csak aprópénz. Ha viszont visszanéz, és szemezni kezdenek, mindketten emelik a tétet. Percek telnek el, a feszültség nő. Lép-e valamelyik? Igen lép. Ostoba csacsogás kezdődik, félszeg szellemeskedés, vagy éppen hirtelen mélyülő, azonnal egymásra hangolódó beszélgetés. Aztán az egyik elkéri a másik telefonszámát. Kié a felrakott fél tucat zseton? ki nyer, ki veszít?
Ha a szám megvan, fel fog-e hívni? Ha felhívom, felveszi-e? zacskónyi zseton. És jönnek a randik, jön az első csók, az első szex, születésnapi meglepetés, szeretsz-szeretlek, közös fotók, szívecskés macis képeslapok, én még így soha, senkibe...zsetonra váltva mindened, amid csak van, ott a zöld posztón kirakva. Kié a tét? Nyersz vagy veszítesz?

A zsetonok - mi magunk vagyunk. Saját magunkat tesszük fel. Azt, ami vagyunk. Azt, amit érünk. Ha győzünk, értékesek maradunk. Ha veszítünk, semmit, minden oda van. Nagyobb tét ez minden szerencsejátéknál.
Félelmetes játék, ezért minden játékos taktikázik. Van, aki apró nyereményekre hajt, gyorsan besöpri a tétet, még az elején. Van, aki már vállal kockázatot, jó darabig elhiszi, hogy most (nem úgy mint eddig mindig) van esély, hogy mindketten boldogok legyenek, tényleg hisz benne, és keményen dolgozik, hogy sikerüljön - de aztán eljön a pont, amikor elbizonytalanodik,és megrémül, látva mi minden forog kockán. És gyorsan, váratlanul, kiteríti az ászait, a káró király ledöfi a mit sem sejtő kör dámát - briliáns játék volt, pazar nyeremény.
Végül vannak, akik a végsőkig elmennek mindig, még akkor is vakon emelve a tétet, amikor már régóta nincs remény - ők az igazi vesztesek.
A játék lényegét azonban kevés játékos látja át. A szívszaggató fájdalom ugyan a vesztes jutalma, de a győztes se távozik igazán fényes kincsekkel az asztaltól: lelkiismeretfurdalásra, csalódottságra, keserűségre, haragra, magányra váltja ő is hamarosan a teljes összeget. Mert ebben a játékban nem gyarapszik senki. Mert igaz, hogy a tét saját magad értéke, de a játék nem arra szolgál, hogy ezt az értéket győzelmek árán növelje, vagy veszteségen keresztül csökkentse, nem, nem.
A játék célja, hogy saját magad értékét fenntartsa. Mert a lelked mélyén nagyon is tudod, mennyit érsz, illetve mennyire értéktelen vagy - gyermekkorodban pontosan értésedre adták a szüleid. Azért játszod ezt a játékot, a győztesek és vesztesek szerelmét, hogy újra és újra megtapasztald, mennyit érsz. Újra és újra tisztázódjon, hogy hol a helyed.
A győzteseknek ez fájdalmas egyhelyben topogás, a veszteseknek lefelé gyűrűző spirál. De nyerni egyikük sem nyer. Aki a felszínen marad, idővel talán megalkuszik, és kiszáll. Ha jó játékos volt, lesz egy egész csinos zsetongyűjteménye, amivel vigasztalhatja magát öreg korára, számolgathatja őket, amikor rátör az elemésztő-sikító üresség. Ha igazi vesztes volt, elmegy hamarabb, elég, mint Máté Péter, mint Szécsi Pál.
Hogy győztes vagy e, vagy vesztes, hiába is ámítod, nem tőled függ.
Vannak vesztesek, vannak győztesek, és vannak persze szürkék is középen. A lapok leosztva már az elején, a pakli ritkán cserélődik, az ördög játéka ez. De egy döntést mégis meghozhatsz:hogy játszol-e.
Nehéz a játékot abbahagyni, sokszor visszacsúszol majd, újra és újra nyertest vagy vesztest csinál belőled a sorsod, de nincs más esély, ha boldogulni akarsz.
El kell kezdened szeretni magad. Tényleg szívből, és tényleg szenvedélyesen. El kell kezdened hinni, hogy értékes vagy, hogy jót érdemelsz. El kell kezdened begyűjteni a jót, és kirekeszteni a rosszat. El kell kezdened figyelni magadra, hogy mi a jó neked, mire van szükséged. El kell kezdened meghallgatni a saját belső hangjaidat, el kell kezdened érezni az érzéseidet, kifejezni és megérteni őket. Egy buta játék helyett el kell kezdened élni a saját életed.