Energiavámpírnak nevezzük azt az embert, ki "elszívja" a másik (élet)energiáját. A vámpír szó hallatán rendszerint egy nagyfogú, szúrós - leginkább egy eszelős - tekintetű vámpír képe ötlik fel bennünk, viszont a valóságban az energiavámpír bárhogyan is megjelenhet, de úgy biztosan nem, ahogyan a tudatunkban él. Végeredményben nagyon hamar találkozhatunk egy ilyen vámpírral: mindössze a tükörbe kell belenézünk. Ugyanis mi mindannyian energiavámpírok vagyunk, csak különböző mértékben. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy "elszívjon" egy kis energiát más emberektől, állatoktól vagy éppen növényektől. Tehát ez egy teljesen normális hétköznapi folyamat.

Abban az esetben, amikor az energia elszívása nem zavar másokat, lényegében természetes energiacsere történik, mivel az elszívó fél nem csak elveszi a másét, hanem sajátjából is ad egy részt. Ez normális esetben úgy történik, hogy az emberi érintkezés nem annyira az információk, mint inkább az energiák cseréjéből áll. Biztosan volt már alkalmatok olyan beszélgetésen részt venni, ahol valójában semmiféle információcsere sem történt. E beszélgetés valódi oka "mindössze" az energiacsere volt. Biztosan megéltetek már olyan szituációt, amikor is egy végigbeszélgetett éjszakát elemezve alig tudtatok visszaemlékezni arra, hogy valójában miről is volt szó, viszont maradandó benyomásai szerint mégis igen jó érzések maradtak meg az együttlétről. De mindez megtörténhetett éppen fordítva is! Végeredményben, amikor dolgozni megyünk a munkaadó vagy az állam részéről megnyilvánuló energia-vámpírizmus hivatalos formájáról van szó. Ugyanis a munkahelyen nem egészen azt tesszük, amire nekünk, hanem amire valaki másnak van szüksége. Véleményem szerint a munka nem más, mint energetikai prostitúció.

Az "igazi" energiavámpír eredendően lényegesen gyengébb nálunk, mivel energiahiányban szenved, s reményei szerint, a velünk való energia-kapcsolat oldja meg energiahiányát. Az energiavámpírok az esetek túlnyomó többségében boldogtalanok. Ezen túl energetikailag "fogyatékos" emberek ők, s ha ennek megfelelően viszonyulunk hozzájuk, akkor már világossá válhat számunkra, hogy az általuk gyakorolt energetikai agresszió esetén hogyan tartsuk vissza felháborodásunkat, s hogyan ne engedjük meg elvenni tőlünk azt, amire valójában saját magunknak is szükségünk van. A legmegfelelőbb az, ha felismerjük az agressziót, és érzelmileg nem reagálunk rá. Ha nem törődünk vele, akkor a folyamat teljesen veszélytelen. Legfeljebb pillanatnyi ingerültséget, bosszúságot vagy gyengeséget érez az ember. Nem is maga az agresszió a veszélyes, hanem a rá adott válaszreakció. A sikeres védekezéshez meg kell tanulnunk az alapigazságot: az energia-vámpírizmus normális jelenség. Ha nálunk minden rendben van, akkor az energetikai támadás nem okozhat kárt. Ha mégis kárt okozott, akkor valamit igen gyorsan meg kell változtatnunk, mivel agresszió nélkül nincs valódi kommunikáció, és véleményem szerint agresszió nélkül nincs igazi szerelem sem.

Ha semmiképp sem kívánunk, illetve tudunk megváltozni, s ugyanakkor meg akarjuuk védeni magunkat a támadásoktól, akkor tanuljuk meg a támadás időben történő kikerülését. Pl. ha valaki elsírja nekünk a bánatát, vagy csak egyszerűen sorsára panaszkodik, türelemmel hallgassuk végig. Az illető már a kellő mértékű türelem láttán is megkönnyebbül. De soha se adjuk át magunkat a teljes együttérzésnek - hisz a problémát nem nekünk kell megoldani -, s meg se próbáljuk beleélni magunkat a panaszkodó helyzetébe! Ne legyünk rezonátora a boldogtalanság energiájának! Mindössze az információ egyszerű befogadására törekedjünk, és ne engedjünk a sugallatnak, mely ki szeretné provokálni belőlünk a baj közös átélését. Az együttérzésünk által létrejön a kapcsolat a csatornákon (csakrák) keresztül, panaszkodó partnerünk átküldi nekünk problémáinak és esetleges betegségeinek negatív töltetű energiáját, s az ennek helyén képződött űrbe pedig a Mi egészséges energiánkat szándékszik betölteni. Ne fogadjuk el mások "szemétkosarának" tartalmát sem, mert ha ezt segítő szándékból mégis megtesszük, megürült kosarába a partner azonnal újabb szemetet rak, s ez permanens folyamattá válik. Találjunk ki más módot a segítségre. Ha lehet, győzzük meg panaszkodó társunkat, hogy a kosarat öntse ki ő maga (nagytakarítás), újabb szemetet pedig már ne rakjon bele.

8 pont ahonnan az energiavámpírokat felismerheted:

1. Közel jön, és sokámarad. Látszólag szívélyes, de valójában inkább csak sirámaival önt nyakon.
2. Különböző indokokkal folyamatosan keresik azok társaságát, akik időt és energiát áldoznak rájuk. Amikor az illető már nem ad többet magából - vagyis megszakítja a játszmát - akkor természetesen hálátlannak bélyegzik őt.
3. Tevékenységük egyáltalán nem tudatos. Fogalmuk nincs, hogy mit csinálnak, egyszerűen szükségük van az élethez az energiára és nem tudnak más csatornából hozzájutni. Ha elmeállapotuk rendben van (ez néha nincs így!) akkor taníthatók arra, hogy megtalálják az Univerzum energia forrásait.
4. Akkor is fárasztanak, ha nem beszélnek egyébként kellemetlen vagy problematikus dolgokról. (Például társaságukban ólmos fáradtság lesz úrrá rajtunk, anélkül, hogy túlságosan figyelnénk, vagy belevonódnánk a társalgásba)
5. Igen gyakori, hogy beteg emberről van szó, akinek valamilyen pszichés és/vagy szervi baja van, és a szervezet energetikai minimumát így próbálja fenntartani; hogy másoktól energiát von el.
6. Folyton utána mennek annak az embernek, akitők egyszer nagy dózisú figyelmet, vagyis energiát kaptak. Ők a "levakarhatatlanok", akik nem értenek a diszkrét utalásból.
7. Az érzelmi zsarolásból rengeteg energia származik, tehát ha valaki érzelmi zsarolást él át, attól energiát von el a zsarolója.
8. A veszekedés kezdeményezője is energiát akar kapni a másiktól. Ha tehát renszeresen éljük át, hogy valaki főleg ok nélkül veszekedést kezdeményez velünk, akkor szintén egy energiatolvajjal állunk szemben.

Hogyan védekezhetünk?

A legegyszerűbb, ha kezünket és lábunkat keresztbetéve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket". Vagy képzeljük azt, hogy egy energiával telt átlátszó üvegbúrát eresztünk lassan magunkra, ezzel feltöltve magunkat energiával. Aki már ismeri az energiaküldés módját, annak javasolnék egy módot, ami nekem már bevált. Miután sokáig ellenálltam egy ilyen "vámpírnak", és még mindig nem akarta befejezni a beszélgetést, egy nagy adag energiát áramoltattam át magamon, és átadtam neki. Ekkor elköszönt, és sietve elment. Ha a vámpírunk a saját családunkban van, egyszerűen tudatosítsuk vele, hogy képtelenek vagyunk őt ellátni elegendő energiával, szakítsuk félbe a játszmáját. (Tehát ne engedjünk az érzelmi zsarolásnak, ne menjünk bele a vitákba, stb...)

(Forrás: http://osero.hu)

Kíváncsi lennék, voltatok e már ilyen szituációban, ha igen, mit éreztetek?