Aggódás! Mikor első gyermekem megszületett, Édesanyám azt mondta: most már örökre vége a nyugalmadnak. Igaza volt. De nagyon örvendek, hogy megajándékozott a sors ezzel a "nyugtalansággal".

Válasz

Olvastam az írásod miközben arra gondoltam ezt mintha rólam szólna.Én is ugyanígy végigaggódtam a gyermekeim felnőtté válását. Ez az aggódás ma sem szűnt meg csak egy kicsit szelídült, szerintem egy anya élete végéig aggódig a gyermekeiért. És igen, boldog voltam mikor először hallottam a gyermekeim szájából azt, hogy aggódtam, hogy nem vetted fel a telefont, nincs valami baj?
Szerintem ez a szeretet, a féltés és az egymásra figyelés jele.

Sajnos nekem is egyre több olyan tapasztalatom van és feltettem magamnak a kérdést amiről előttem Humanitaria írt.

Válasz

Azt hiszem, minden "normális" anya élete végéig aggódik a gyermekéért, aki örökké gyermek marad számára. Szerintem is nagyon fontos, hogy bizonyos kor után "uralkodni" tudjunk aggodásunkon, legalábbis kifelé ne mutassuk túlzottan, mert felnőtt gyermekünk számára néha már teher lehet ez az anyai érzés. Persze csupán addig, amig neki is lesz gyermeke, akiért aggódhat...
Nem véletlenül írtam az elején a normális szót, mivel úgy tapasztalom, hogy egyre több anyából hiányzik - nem csak ez az érzés, de az alapvető anyai érzések is. Sokan hagyják el gyermeküket, vagy ha együtt is élnek, nem törődnek vele eléggé. Vajon milyen anya, ill. szülő lesz abból a gyerekből, akiért soha nem aggódta, aki soha nem kapott elég szeretetet?

Válasz

Számomra az aggódás kicsit a szeretet, a féltést s a másikra való figyelést is jelenti. Értem is aggódtak a szüleim. Hol okkal, hol ok nélkül. Ez úgy látszik örökké tart mig az embernek vnnak szerettei, családja, barátai.Igen, mert a barátokért is lehet aggódni.Csak arra kellene mindenkinek vigyáznia, h ne aggódjon tulzottan, és ne nyomasszon vele senkit sem. Ne legyen tul nagy teher a másik személynek a mi aggódásunk.Igaz én nem vagyok szülő. Tehát a szülői aggódást nem ismerem, de a gyermekit igen.

Válasz

Szerintem is addig jó mig tudunk aggódni a gyermekeinkért!Persze az "ésszerüség " keretén belül!Az, hogy meddig tart ez, mindenki önmaga döntse el!

Válasz

Szerintem isaddig jó amig van miért és kiért aggódnunk.

Válasz

Nagy "igazság" amit BOGYO írt előttem.

Válasz

Köszönöm Kedves Agnia soraidat én 56 éves vagyok egyedül neveltem fel két ma már felnőtt gyermekemet: <lányom 31, fiam 30 éves > Lányomnál van két unoka (Lackó 4 éves, kishuga Hella éppen MA EGY HÓNAPOS!)
A fiam október 20-án nősült.

Mindketten élik a saját önálló életüket!
Bizony én teljesen egyedül - nagyszülők, apa nélkül neveltem fel őket, tele aggódással, felelősséggel, "jaj mi lesz velük, ha én velem valami történik"?

Nem történt különösebb baj, amíg fel nem nőttek. Majd 47 évesen egymás után kaptam két infarktust <egész életemben kettő,vagy három munkahelyen is dolgoztam, hogy megteremtsem számukra, amit egyedül megtudok. >
Megbeszéltük közösen, hogy nem viszek ugymond mostohaapát a házhoz, így is lett. Az infarktus után utógondozásra Svédországba mentem <ekkor már husz év felettiek voltak!>
Ott rendbe jöttem és tervezgettem már végre magamnak kint a JÖVŐT!
Érkeztek a telefonok (fiam hajnal 5-kor felhívott: anyuci lázas vagyok mint csináljak? Többmint 3 ezer km-re voltam! Lányomnál sem minden úgy alakult, ahogy tervezte, Ő is sírva hívott fel gondjaival.
Mit tehettem ANYA voltam, nemcsak szülő: hát hazjöttem, lerendeztem, ill. közösen lerendeztük dolgaikat.Született az első unokám akkor volt rám szükség, majd mindig történt valami, ami miatt halogattam a visszautazást.

Itthon a kint töltött évek alatt minden ugynevezett barátom elszakadt tőlem, időnként felhívtak, megkerestek < általában ha szükségük volt segítségre> és amikor először azt mondtam egy kérésre, hogy NEM többé nem jöttek. Mai napig sincs igaz barátom TI VAGYTOK ITT NEKEM!

Bár évek óta egyedül élek, de soha nem éreztem, hogy magányos lennék, mindig volt elfoglaltságom, tennivalóm.
Mostanában azonban - ahogy telnek az évek, a gyerekek is ritkábban nyitogatják az ajtómat, nekik is meg van a saját problémájuk - egyre jobban visszavágyom Svédországba!

A Szent Estét egyedül töltöttem, de még a 25-ét is, lázas, beteg lettem, influenza, de elgondolkodtam az is lehet, hogy lelki okai voltak?!
Ma 26-án a lányomék eljöttek ebédre, jól esett velük beszélgetni, de a fiam hiányzott!?

30 éves koráig élt velem <kiszolgáltam minden téren> örülök, hogy megnősült, boldog: mégis valahogy időnként úgy érzem az Ő távozásával értelmét vesztette létem.
Ha a kisunokáimra nézek azonban eszembe jut, milyen nehéz is volt nekem egyedül gyermekeimet - szülői háttér, intelem,jó tanácsok, biztonság nélkül - felnevelni.

A Szent Estén svéd barátaimmal - akik szintén egyedül élnek - telefonon beszélgettünk, ami meghittebbé "varázsolta" az ünnepet.
Hát igen nekünk ANYÁKNAK nem könnyű az életünk, de el kell fogadnunk, amit a sors nyújt számunkra.
Hogy az miben nyilvánul meg: szeretet, megértés, egy jó beszélgetés szereteinkkel mind,-mint jól esnek és igaz, addig jó, amíg van kiért aggódnunk.
Én is tovább küldöm e fáklyát, talán érteni fogja, akinek szól az üzenet.

Válasz

aggódás általában..
Idézetek - Aggódás
"Az aggódás általában nem akkor teríti le az embert, amikor tevékeny, hanem a munka végeztével.
Ekkor kerdődik a fantázia ámokfutása, amely felszínre hozza a legképtelenebb lehetőségeket, és felnagyítja a legkisebb hibákat és veszélyeket is.
Ilyenkor az emberi agy olyan, mint egy nagy teljesítményű motor, amely terhelés nélkül dübörög.
Ellenőrizhetetlenül pörög, azzal fenyegetve, hogy kiégnek a csapágyak, elnyíródnak a rögzítőcsavarok, és az egész a darabjaira hull.
Az aggódás elleni legbiztosabb orvosság, ha elfoglaljuk magunkat egy komoly, figyelmet igénylő tevékenységgel. "

Engem Ágika már kímélnek a gyermekeim,és ha problémájuk van,csak akkor modják el ha már megoldódott Nekik.
Nem egy városban lakunk,és naponta nem találkozunk csak igy tudják ezt megtenni.

Válasz

Azt hiszem, addig jó, amíg van kiért aggódni...

Válasz