Aprószentek napjának jellegzetes szokása a vesszőzés, melyet neveznek aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak stb. is. A vessző lehet termőág, hajló fűzfavessző vagy korbács.

Termékenység varázslónap. Maga a vesszőzés pogány eredetű termékenység- és egészségvarázsló szokás volt, amelyet az egyház is átvett. A gyermekeket e napon mustármagért küldték a szomszédba.

”Mustármagot jöttem kérni,
Tessék engem jól elverni.” Mikor ezt elmondták, a háziasszony egy vesszővel „megsuprálta”, hogy a rossz szellemek ne tudjanak rájuk hatni. Ezután megjutalmazták a gyerekeket dióval, mogyoróval, esetleg egy kis pénzzel.

A pásztorok a hónuk alatt egy nyaláb vesszővel házról-házra jártak, erőt, egészséget, bort, búzát, békességet kívántak. A gazdasszony kihúzott egy-két szál vesszőt a nyalábból a kötényével, és megveregette a pásztorokat, hogy jobban vigyázzanak a jószágra. A vesszőt aztán bevitték az istállóba, ott megverték vele az állatokat; majd eltették, és csak tavasszal vették elő: azzal hajtották ki először a marhát a legelőre.

Heródes tömeges gyermekgyilkolásának az emléknapja. Mivel akkor a kisfiúk estek a szenvedés áldozatául, most a lányokon volt a sor. Aprószentek hajnalán a legények alig várták, hogy korbácsolni mehessenek. A korbácsot 8 szál fűzfavesszőből fonták és ezzel verték meg azt, akinek jót kívántak. Azt tartották, hogy akit aprószentek napján nem korbácsolnak meg, a jövő évben beteges lesz, s ha legény nem fog megházasodni, ha leány nem fog férjhez menni. Lányos házakhoz a legények gyakran olyan korán mentek, hogy a leányt még ágyban találják, s nem egyszer úgy megverték, hogy orvosi beavatkozásra volt szükség. A szokás elfajulása magyarázza annak elhalását, de "finomított változatban" a legénynép még ma is szívesen kiveri az asszonynépet ágyából. Voltak ugyan leleményesek, akik elbújtak a megpróbáltatás elől, de mindhiába, mert őket később titkon kilesték, s úgy adták meg a nekik járó verést.

 Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt. Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével.
A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.

Mialatt nagyanyáinkat, nagyapáinkat, esetleg vidéki rokonainkat képzeljük az események közepébe, ne feledjük el, hogy a népi hagyományok nem ősleletek, nem egy tőlünk távol álló, zárt világ; hanem ez a kultúra egy olyan szervesen fejlődő valóság, amelynek mi is részesei vagyunk.

Kedves Barátaim, Olvasóim, Látogatóim! Néhányan kérdeztétek, miért foglalkozom ilyen részletességgel a népi hagyományainkkal, jeles napjainkkal, ünnepeinkkel. A válasz erre nagyon egyszerű. Ebben élem a mindennapjaimat. Óvónőként egy olyan óvoda munkatársa vagyok, ahol a nevelési programunk fő gerincét ezek alkotják. A 3-7 éves gyermekek értelmi szintjén próbáljuk megközelíteni, életben tartani népünk hagyományrendszerét, ami nem kis feladat egy fővárosi óvodában.

Az egyes jeles napokat, néphagyományokat igyekszünk a gyermekek nyelvére lefordítani, természetesen minél játékosabb formában megközelíteni, és egyben ismereteket nyújtani ezekről a dolgokról.

Csak, hogy néhány példával alátámasszam, persze a teljesség igénye nélkül, hogy hogyan is történik mindez.

Például a szüreti mulatságot mindíg a kertben tartjuk. Ezen a napon a gyermekek belépője egy-egy fürt szőlő, melyeket az udvaron szétszórva felkötözünk. A gyerekek kis kosárkákba leszüretelik, mint az igazi szüretelők. A kertész bácsi puttonyába összegyűjtik, majd következik a szemezés, összetörés, végül a préselés. A gyermekeknek mindez élvezetes játék, és mégis közben megtapasztalják a szüretelés folyamatát, és hogy hogyan lesz a szőlőböl a must. Közben bográcsban fő a paprikáskrumpli, mert ugye a nagy munkában megéheznek a kis szüretelők, végül a fínom ebédet a szőlő levével, a musttal öblítik le. A kitartó munka végeztével táncház keretében szüreti bált rendezünk.

Vagy - Luca napjára nagy izgalommal készülnek. Luca búzát ültetünk, mely aztán a karácsonyi asztalunk ékessége lesz, világoskék szalaggal árkötve, gyertyával a közepében. Lucakalendáriumot készítünk hagymából, vagy dióhéjból, feljegyezzük a tapasztalatainkat, és egész évben figyeljük, hogyan válik be a kalendárium jóslata az egyes hónapok időjárását illetően. Közösen megsütjül a pénzes Luca-pogácsát, melyből mindenkit megkínálunk. Micsoda öröm, ha egy-egy gyermek a pénzes pogácsát veszi ki a tálból. ami ugye azt jelenti, hogy szerencsés lesz az elkövetkezendő évben. A fiúk titokban tanulják a lucázók jókívánságolós szövegét. Subákba, kucsmákba öltözve, különböző zajkeltő eszközökkel végigjárják az egész óvodát, sőt még a lőrinci piacot is. - ez  olyan régi hagyományunk, hogy a kofanénik már készülnek a fogadásunkra, nagyon várnak minket. Természetesen sehonnan nem jönnek el a lucázók üres tarisznyával. Kerül bele alma, dió, mogyoró, narancs, méz, szaloncukor, sőt még hurka, kolbász szalonna is, melyeket az óvodában közösen fogyasztunk el.

A Katalin ág hajtatásakor annyi ágat gyűjtünk, hogy minden kislánynak jusson egy a csoportomban. Az ágakra felkötjük a jeleiket. Akié elsőnek kihajt, azt februárban, a farsang idején férjhez adjuk a lakodalmas játék keretében. Persze ez is sok közös előkészülettel jár, és ha csak gyermeki szinten is, de megélik egy lakodalom menetét, örömét, és a hozzá tartozó szórakozást, mulatozást is.

Az egyes névnapokhoz kötődő népi időjóslatokat is figyelemmel kísérjük, mint az idei Márton napon ugye esett a hó, ami azt jelentette, hogy fehér lesz a karácsony. Az időjóslat bejött.

Sok-sok érdekes tevékenység kíséretében járjuk körül a farsangi, húsvéti, pünkösdi ünnepkörök hagyományait is.

Sorolhatnám még tovább is, de itt most abbahagyom. Természetesen mindehez kapcsolódóan megismerkednek a gyerekek a népi kismesterségekkel, és a természetes anyagokkal. Szövünk, fonunk, csuhézunk, gyékényezünk, nemezelünk, vesszőt fonunk, agyagozunk (melyet aztán kemencénkben ki is égetünk, mint az igazi fazekas mesterek).

Én egyfolytában bújom a szekirodalmat, keresem, kutatom azokat a lehetőségeket, melyeket a kisgyerekek nyelvére is le lehet fordítani, játékos formában meg lehet velük valósítani.

A hozzászólásaitokból következtetve, pedig nagyon örülök, ha valami újat tudok Nektek, felnőtteknek is nyújtani, hisz népünk múltja, hagyománya kincs, amit nem szabad hagynunk, hogy a feledés homályába vesszen.