„Aki böjtöl András napján,

Vőlegényt lát iccakáján."

A hónap utolsó napján, november 30-án Szent András napját ünnepeljük. András, Jézus tanítványainak egyike halász volt. Görögországban térített, Patraszban szenvedett vértanúhalált, amikor Néró császár helytartója elfogatta, és X alakú keresztre kötöztette, hogy lassú halállal haljon meg. A legenda szerint, két napi szenvedés után november 30-án halt meg. Mivel a kereszt szárait átlósan ácsolták össze, nem úgy, mint Jézusét, ezért az ilyen alakú keresztet András-keresztként emlegetik. Ilyet láthatunk útjelzőként a vasúti átjárók előtt is.

A nap már az adventnek, illetőleg az egyházi évnek a kezdete, amely beleesik a téli napfordulat időszakába, és így alkalmas mindenféle bűbájosságra, főleg az eladó lányok szerelmi praktikájára. A korábbi időkben a pap ezen a napon szokta felolvasni a plébánia az évi történéseit, így az esküvők és születések számát is, amiről az egyszerű emberek, főleg a fiatalok arra következtettek, hogy András házasságszerző szent.

A lányoknak, hogy belelássanak a jövőjükbe, többnyire magányosan, titokban kellett a különböző praktikákat elvégezniük.

Például:

-         az a lány, aki meg akarja látni, hogy ki lesz a jövendőbelije, András napján böjtöljön, és este tegyen a feje alá egy férfigatyát, akkor álmában meglátja őt.

-         ugyanezen a napon egész napi böjtölés után sózzon meg este egy darab kenyeret, lefekvés előtt imádkozzon 3 Miatyánkot és 3 Üdvözlégyet, utána harapjon a kenyérből, a megmaradt darabot pedig tegye egy kis tükörrel együtt a vánkosa alá. Éjfélkor, ha belenéz a tükörbe, meglátja benne a vőlegényét.

-         Este a lányok lefekvés előtt megmosakodtak, de nem törölköztek meg, majd álmukban a jövendőbeli kedvesük letörli őket.

-         Sok nagylány lefekvéskor a párnát háromszor megforgatta e szavak kíséretében: párnámat rázom, Szent Andrást várom, mutassa meg a jövendőbeli párom!

-         Megrugdosták az ólat, mert úgy tartották, hogy ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mennek férjhez.

-         Gombócfőzéskor a gombócok közepébe  férfineveket rejtettek, s hitték, hogy amelyik először jön fel főzéskor a víz színére, az lesz a jövendőbeli férj neve.

-         Ólmot is öntöttek, s az ólüm formájából megpróbáltak a leendő férj foglalkozására következtetni.

Az egész napi böjt nélkül a férjjósló praktikák nem voltak hatékonyak.

A néphagyomány Márton mellett Andrást is a „fehér lovon járók” – havat hozók közé sorolja.

 A zajos mulatság régebben megszűnt, a muzsikaszó farsangig elhallgatott. A régi mondás szerint András zárja a hegedűt. Kezdődnek a disznótorok, a nép tréfásan így nevezi: disznóölő Szent András.

A falusi emberek életében a disznóölés s az azt követő disznótor ünnep volt. Régen még a gyerekek sem mentek ilyenkor iskolába.

A disznóvágások András naptól farsang végéig tartottak, ugyanis ilyenkor nem romlott meg a hús, sokáig el lehetett tartani. Hol voltak még akkor a modern hűtőszekrények…!

Már kora hajnalban talpon volt az egész háznép. Hamarosan megérkezett a böllér, a disznóölő, mert azt tartja a mondás:

„A saját disznaját senki nem vágja le szívesen.”

A megölt állatot jó száraz szalmával borították be, aztán meggyújtották rajta. Ezzel égették le a szőrét (a sörtéjét). Ez volt a pörzsölés (perzselés).

Mikor végeztek a disznóhús feldolgozásával, este került sor a nagy vacsorára, a disznótorra. Szerte az országban jeles alkalom volt az adománygyűjtésre, alakoskodó játékok bemutatására.

Több faluban járták a disznótoros házakat a kéregetők, a lesők, a kántálók. Erre fiúk vállalkoztak. Többen összeverődtek, és az ablak alatt rákezdték:

Eljöttem és kántálni, kántálni

ablak alatt fát vágni,

én is fogtam fülét, farkát,

adjanak egy darab hurkát.