A Vidra vidáman csúszkált a domboldalon, szánkázott és kacagva csusszant a sebes folyású patakba. Hempergőzött a csobogásban és lustán nyújtózkodott kimerülten egy kedves szikla tetején, napsugárban fürdőzve.
A Mókus fára mászott és makkot csent, gyűjtögetett. Egyik ágról a másikra libbent, szép ívű farka vidáman követte és egyensúlyozta. Nagy ugrásokat is megkockáztatott és a sok és veszélyes ugrást is végrehajtva, adrenalinban megmártózva a nap végén kimerülten kucorodott be a kis odvába.

Egy napon a Vidra éppen kedvenc játékát játszotta és meg- megszólította a Kerek Erdő lakóit. Mosolygott a brummogó medvére és versenyt hoppangatott a nyuszival. Aznap a Mókus éppen azon morfondírozott, vajon hány makkja is van és mire is megy ilyen sokkal, mikor annyi más mókustársának osztja szívből és még mindig sok van.
Ahogy a Vidra ilyen kedvében volt, meglátta a Mókust egy ágon üldögélve, morfondírozva.

Felkiáltott neki: Szia Mókus! Nagyon vigyáznék a makkodra, ha nekem is adsz egyet!
A Mókus gondolkodott kicsit, mire is megy a Vidra az ő makkjával. Végül úgy döntött, ad neki egyet. S mert különlegesnek találta, éles fogával bele is harapott, megjelölve a makkot.

A Vidra boldogan ölelte magához becses kincsét és továbbrohant, csobbanni és kergetőzni.

Éjjel mind a ketten azzal álmodtak, vajon mihez is kezdenek egymással.

Másnap hogy, hogy nem, megint találkoztak. A Vidra elmesélte, milyen nagy örömét leli a kergetőzésben s a Mókus beavatta őt, milyen élmény is a két távoli fa közötti szédítő magasságban lendületet venni és átszelni a távolságot.

Éjjel a Vidra magához ölelte az ajándékba kapott kis makkot és mosolyogva tért nyugovóra.
A Mókus nyugtalanul fészkelődött, vajon jól tette-e, hogy a Vidrának egy ilyen haszontalan dolgot adott ajándékba.

Így teltek múltak a napok, s a Vidra és a Mókus nagyon sokat beszélgettek. Ugyan életterük különbözött picit, mégis megértették, mi vezérli a másikat: a játék és a változatosság öröme.

Egy ködös őszi reggelen a Mókus meghívta a Vidrát egy Mókustalálkozóra.
A Vidra izgult ugyan, de bízott a Mókusban és fényesre sikálta szőrét egy kaviccsal és valahogy ledörgölte magáról a halszagot.
A Mókus pedig zsebre tett pár makkot, van ebből még sok, gondolta, adok másnak is.

A sok- sok vidám mókushangzavarban a Vidra kicsit idegenül érezte magát, zsebében rá- rászorítva az ő kis jelölt makkjára.
A Mókus pedig, fürdőzve a többi Mókus társaságában, büszkén vezette körbe a Vidrát.

Összefutottak a forgatagban sok Mókuskával is. Mókus megkérdezte a Vidrát, vajon érdekli-e, kinek adott még a makkjából. A Vidrát ez hidegen hagyta, inkább csöndben továbbra is a zsebében szorongatta az övét, ami jelölt.

Hogy- hogy nem, a Vidra és a Mókus éppen egymás mancsát szorongatták, mikor odaténfergett egy helyes rőtbundájú Mókuska. A Mókus szívből megörült, hogy meglátta, olyannyira, hogy előkapott egy makkot és a Mókuska kezébe nyomta.

A Vidra csak nézte és a mancsa a zsebében lassan elengedte az ő jelölt, agyonszorongatott makkját.

...

A Vidra rájött, hogy a makk csak egy makk, amiből sok van.

Sokkal fontosabb volt minden más, legfőképp a Mókussal töltött idő.....