- Hahó, ész! Menjél aludni!

- Miért, szív?

- Mert most én akarok ébren lenni, nélküled.

- Szerelem?

A szív elmosolyodik, és elkuncogja magát. Majd nemet int.

- Akkor? - kérdi az ész.

- Akkor, akkor! Gondolod, hogy csak akkor nincs rád szükség, ha a szerelem jön?

- Miért? Nem így van? - csodálkozott az ész.

- Bizony nem...Tudod, vannak pillanatok, amikor minden ragyog, tiszta és nyugodt. Szerelem nélkül is.

- Mesélj! - kíváncsiskodott az ész.

- Meséljek???... Látom, ezt még nem tapasztaltad. Ó, hogyan is tehetted volna, hiszen te az ész vagy - huncutkodott a szív.
- Figyelj jól! Ezt a Pillanatot - ami lehet percnyi...vagy tarthat órákig, napokig, évekig - adhatja bármi: egy őszinte beszélgetés...egy pillantás, egy simogatás, egy hívás...egy levél, egy szép táj...egy név, egy dallam, egy szóval...ami a szívet szólítja meg. Vagyis engem.

Az ész hallgatott. Majd megszólalt:

- Ebből is kimaradok?

A szív elmosolyodott.

- Igen, ki. A te Pillanataid máskor vannak...