Az év egyik legszebb ünnepe felé közeledve úton-útfélen, az összes karácsonyi vásárban a sok-sok apró, illetve nagyméretű csecsebecse, ajándék mellett mindenhol kapható gyertya. Kicsi és nagy, gömbölyű és szögletes, illatos és szagtalan, egyszóval: rengetegféle színű, formájú és méretű. Mert a gyertya elengedhetetlen kelléke, dísze az ünnepeinknek...

 Ám vajon mióta van ez így? Mióta tartozik hozzá elválaszthatatlanul az egyházi, de akár a családi és egyéb jellegű ünnepeinkhez is. Lássuk a gyertya történetét!

Ha pontosan szeretnénk definiálni, a gyertya: régebben viaszból vagy faggyúból, ma általában paraffinból és sztearinból készül, rendszerint rúd alakú, béllel ellátott világítóeszköz. Világítási, ám ma már inkább díszítési, hangulatkeltési célokra használják és gyártják.

Viaszból vagy faggyúból készült gyertyát már a rómaiak is használtak a 2. században. A középkorban inkább a fejedelmi udvarokban volt használatos, míg a 15. századtól kezdve a faggyú általánosan elterjedt. Az úgynevezett szteraingyertya a 19. század eleje óta ismert. Praktikus használata a század végétől folyamatosan csökkent, előbb a városokban, később pedig vidéken is a petróleum- és gázvilágítás, majd a villanyvilágítás szorította ki teljesen.

Általános használata a római korban terjedt el. Eleinte praktikus okokból használták az őskeresztények, ám a pogány kultuszokban is nagy szerep jutott neki. A mostanihoz hasonló gyertya a keresztényüldözések idejére tekint vissza. III. Honorius pápa rendelete szerint az oltáron legalább két gyertyának kellett égnie.

A fény a Nap életadó erejének kifejezője. Mivel könnyen eloltható, az élet bizonytalanságát, az elenyészést is jelképezi. A kereszténységben elsősorban Krisztusnak, a "Világ Fényének" a szimbóluma a gyertya, aki meghalt az emberekért, ahogyan a gyertya is megsemmisül, miközben fényt sugároz. A magát emésztő, világító gyertya Krisztus áldozatára, a gyertyaláng melege pedig szeretetére utal.

A templomok oltárain égő gyertyák számuktól függően változatos szerepet játszanak az egyház szimbolikájában: hat gyertya az ima folytonosságát jelképezi, három a Szentháromságot, hét a szentségeket.

A magyar néphitben karácsony estéjén a család minden tagja gyertyát gyújt. Amelyiknek felfele száll a füstje, az kedves a Kisded előtt, a lefele szálló füst gyertyájának tulajdonosai pedig bűnösek. Szintén népi hiedelem, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, és ameddig az lángol, addig él az ember.

A kereszténység mellett azonban természetesen még számos más vallásban is kiemelkedő szerep jut a gyertyáknak: a zsidóságnál éppúgy, mint akár a buddhistákat tekintve.

Szent Ágoston szerint a gyertya magát a megváltott embert is jelenti: "Amint a gyertya fényt áraszt a sötétségbe, úgy áraszt fényt az igaz ember ennek a világnak a sötétségbe." A gyertya végigkíséri az embert az életen, hiszen karácsony alkalmával éppoly jelentős szimbolikus szerepet játszik, akár a születésnapi tortán vagy a halott mellett a ravatalnál.

És természetesen az adventi koszorúnak is elengedhetetlen kelléke, amelyen összesen négy gyertya található: a Krisztus eljövetelére való várakozás négy hetében kell a négy-négy gyertyát meggyújtani.

Advent már itt van, a karácsonyra való várakozás jegyében pedig járja át a gyertyaláng melege a testünket és a szívünket is!

A négy gyertya

Négy gyertya égett az adventi koszorún.

A gyermek szeme felragyogott.
Megragadta a még égő gyertyát és lángjával új életre keltette a többit.