Lelkem tükrében!

Folyóvá duzzadt lelkemben a bánat könnye,

s  most  rohan a  végtelen  tengerek  felé,

lelkem együtt rohan vele de távoli a cél,

mára már nem maradt más csak hiu remény!

Hogy kezem a kezedben nyugodhat  egyszer,

hogy a fejem az öledbe hajtva ringatsz még el!

Fájnak az emlékek égetik a megsebbzett lelkem,

s  benne  most vadul száguld zakatol  a vérem!

Hiányzol nekem nagyon,és vágyom utánnad,

szomoruan nézem a messzeséget-a távolban

kutatok, de téged  én már sohol  sem talállak!

Tudom  hogy  végtelenül  messze  vagy  tőlem,

s  bár a kezem  kétségbe  esve  nyujtom ki feléd

de már tudom soha nem sikerül téged elérnem!

Pedig ha tudnád hogy mit jelentettél  te nekem,

te voltál aki be aranyozta a semmit mondó életem!

Te voltál nekem a fény hogy lássak a sötétségben,

hogy ne vesszek el egyedül a sivár  rideg végtelenbe!

Te voltál nekem a viz mely éltette örökké szomjas

lázas testem,s te voltál nekem az étel mely

táplálta a hitvány és éhező beteges éhező lelkem!

S most te vagy az is,aki örökre elmentél tőlem!

El tüntél  előlem  mint az éltető hajnali harmat,

melyre palykosan kacsint a felhők mögül a nap!

Vagy mint ősszel a fáról le hulló sárguló fa levél,

melyet  felkap ,és messze  repít az a kósza szél!

S most úgy félek mert ilyesztő  a bénitó magány,

S rémisztő álmaimból ilyedten ébredek fel minden

végtelenül  hosszu  és oly  magányos  éjszakán!

Mert kinoznak az álmok is,ők sem hagynak pihenni,

nem hagyják ők sem a beteges meg fáradt lelkemet

csöndesen békében nyugodni!

Nyugtalan vagyok,s valahonnan a távolból egy halk

hivó szót hallok,mely tompán hallatszik mint a távoli

tenger év ezredes örökös moraja!

Vagy csak a magányos reszkető lelkem fájdalmas sikolya?

Ó bár csak tudnám,de már nem tudom!

Lelkem tükrébe kérdőn nézek, a választ tán meg kapom!?

De most ő is hallgat mert benne  már homályos a kép

Mert őt is darabokra törte a milió emlék!

Emlék - mely csak rólad mesél,,

Melyet messze visz a fel röppenő kósza szél!

Aki leküzdve teret és időt el jut majd hozzád,

aki el mondhatja neked hogy még valaki most is vár rád!

Mert várlak kedvesem még mindig,én most is ezer-meg

ezer évig.....

De nem csak a pillanat kezdetétől mikor meg ismertelek,

hanem attól a pillanatól hogy meg fogtam én a két kezed

itt lenn a földön,s fenn a csillagok között a csillag út végéig,

az idők kezdetétől akár ai idők végezetéig!!

Vida Zoltán.