Vörös és Fekete

      Walter  István

Figyelj ide                                                                  

kis Bertike,

mert mesélek

néked szépet, 

érdekest.

Ne légy rest,

mond meg gyorsan,

de azonnal,

miről szóljon a mese,

melyikbe kezdjek bele.

Mert van ám sok,

amit mások

nem hallottak még soha.

Nem a gonosz mostoha

kiről néked

most mesélek,

mert így van az eleje:

Volt egy cica, Fekete.

Játszótársa,

jó pajtása,

testvére a Vörös volt.

Selymes hátán

szőr-bundáján    

 húzódott egy vörös folt.                    

Játszadoztak,

ugrándoztak,

néha jókat aludtak.

Egér-fogni nem tudtak.

Ennél fogva

egérlyukba

volt nagy dínom-dánom

ott fenn a padláson

vígan rágták

a sok árpát.

Míg a gazda,

észbekapva,

a cicákért elszaladt.

Megfogta a farkukat.

Bajsza alatt így morogva:

Kezdjetek a dolgotokba

két mihaszna kis csibész!

S Vöröset és Feketét

jól bezárta

a padlásra.                                                                                   

Lett erre nagy lárma

az egércsaládba.

Szaladgáltak össze-vissza,

nem találtak be a lyukba.

Siránkozott egérmama

legeslegkisebbik fia,

mi is lesz most ővele,

megeszi a^,

z egyik cica,

Vörös vagy a Fekete.

De a buta

két kis cica,

ahelyett, hogy egerészne

játszadoznak, kergetőzve.

Míg az egyik kisegér

megharapta Feketét.

Node erre

teringette

hozzáláttak szaporán.

És hogy mi lett ezután

az egér családdal?

Aki tudott

szerte futott

az egész világban.

De amelyik

valamelyik

cica útjába került,

az jobb létre szenderült.

Ettől kezdve

egérlesre

jártak a padlásra,

ügyesen vadászva,

akikről szól a mese:

Vörös és a Fekete.