Nagyszerű paripa

A fiú elérte a tizenkét évet

Apja úgy találta, már eléggé érett

Mivel ő király volt, még arra is tellett,

Születésnapjára egy szép paripát vett.

Azonban kiderült, hogy a ló ijedős,

Kezelhetetlen, bár különben jó erős,

Mondta a fiúnak, hogy ezt ne vegyék meg.

Van még szép ló elég, s a lovakhoz értett.

De a fiú szólott:  ez a szívem csücske,

Mily szép a tartása, járása mily büszke.

Apja, nagy nehezen, ráállt a vételre,

Azonban akadt egy apró kikötése:

Ha a fia a mént nem tudja betörni,

Úgy a vételárat neki kell fizetni.

A fiú rá is állt.  Mivel észrevette,

Hogy a ló félelmét az árnyéka tette,

A saját árnyéka volt csak a félelme,

Fordította ezért lovát nappal szembe’.

Így már felpattant rá és vágtába kezdett.

Ezzel az apának nagy örömet szerzett.

Szolgálta is a ló sokáig gazdáját,

Pedig bizony sokszor vívta a csatáját.

Hadjárataiban csak rajta lovagolt.

Sok-sok esztendőn át igaz barátja volt.

Több, mint tíz éven át viselte a gondját.

S ekkor – Indiában – kimúlt a jó barát.
Hűséges társ ment el, bánkódott miatta.

Bár kemény legény volt, mégis megsiratta.

Emlékére e helyt várost alapított,

A ló neve után, ki volt Bukephalosz,

Bukephalának  elnevezte a várost.

A hős Nagy Sándor volt, most már tudhatjátok.