Mondom a 19-20 éves tanulóimnak:  Nem is tudjátok, hogy  azok a boldog szép napok nektek most van.
Annak idején én sem tudtam, hogy valamikor úgy fogok emlékezni arra az időszakra, amikor 18-20 éves voltam, hogy milyen jó is volt akkor.
Könnyedén vettük a munkát.  A 12 órás szolgálat nem vette ki az energiánkat.
Éjszakai szolgálat után elmentünk kirándulni.  Nappali szolgálat előtt elmentünk a bálba, hajnalig táncoltunk a búcsúba. Nemcsak a saját községünkben, hanem a környéken minden faluban ott voltunk a búcsúban.  Reggel pedig mentünk szolgálatba. Volt amelyikünk nagyon le volt engedve, de kibirtuk, sőt este mentünk folytatni a szórakozást.

Hárman-négyen voltunk hasonló korúak. Ha Győrben volt valamilyen rendezvény: Grábos bál, vagy Richardsos bál,  nem zajlott le nélkülünk. Mindegyiken sok lánnyal találkozhattunk.
Az egyik Grábos bálon az Állami Áruház - a Baross úton (akkori Lenin úton) volt - dupla vagy semmi játékot rendezett. Persze, hogy beneveztünk, bár én még nem jártam az új Áruházban.  Karcsi barátom volt előttem, ő győri volt. Az volt a kérdése: hol van az Árúházban a nyakkendő osztály. Tudta, hogy a női harisnya osztály mellett. Kapott 20 forintot, de pechjére nem állt meg, hanem tovább játszott. Sajnos a következő kérdést nem tudta, így nem nyert semmit.
Nekem szerencsém volt, kihúztam az első kérdést: hol van a női harisnya osztály. Tudtam, mert a Karcsi az előbb mondta meg: a férfi nyakkendő osztály mellett. Kaptam 20 forintot és azonnal meg is álltam, nehogy én is pórul járjak.
Voltunk olyan bálban is, ahol Karcsi barátunkat ki kellett menteni a kiskatonák kezei közül, mert már annyit ivott, hogy olyan kislányra vetett szemet, aki az egyik katonával volt.

Nyaranta a Balatonon üdültünk, vagy a Mátrában töltöttünk egy-két hetet. Ma már nem is értem hogy bírta ezt a Szakszervezet, mert a saját pénzünkből nem tudtunk volna annyit nyaralni.

1962-ben a VIT-re is majdnem sikerült kijutni.  Akkor Finnországban, Helsinkiben tartották.
(az előző 1959-ben Bécsben volt).
Node sokan azt sem tudják már, hogy mi is az a VIT.  Ez a Világifjúsági Találkozó rövidítése, amit a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség szervezett a baloldali fiatalok részére, eleinte kétévenként, később ritkábban.  A magyar ember persze ebből is humort gyártott. Azt mondták, a VIT azt jelenti: Viszik az Idei Termést, sőt fordítva is volt jelentése (TIV),  Tavaly is Ilyenkor Vitték.  Persze, aki, az ilyen tréfákat kitalálta, az biztosan nem ment a VIT-re.  Igaz, hogy nekünk sem sikerült. Nem tudtunk olyan produkciót, amivel kijuthattunk volna.  Bezzeg némelyik Ki mit tud győztes, joggal ment Helsinkibe.

Ha a VIT-re nem is, de külföldre azért eljutottunk. Egyik kocsifelíró kollegámmal egy hetet töltöttünk az NDK-ban (a nagyon fiataloknak:  Német Demokratikus Köztársaság).
Nagyon jól éreztem magam, csak nagyon keveset tudtam arról mesélni, hogy mit is láttam.
Mert Lipcsében megnéztük ugyan a csodálatos , emeletes pályaudvart, de nagyon elvonta a figyelmemet - egy budapesti, hasonló érdeklődésű sráccal egyetemben, akivel a későbbiekben is együtt nézelődtünk - két nagyon helyes kislány, akiknek azonnal segítségére siettünk. Felsegítettük a csomagjaikat a vonatra és mindjárt helyet is foglaltuk mellettük.  És beszélgettünk velük.  Ha azt gondolja valaki, hogy tudtunk németül, az nagyot téved. Tíz-tizenöt szónál többet nem tudtunk megtanulni az utazás előtt.
De ez nem okozott gondot. Megértettük egymást. Ullával még vagy öt évig leveleztem, persze szótárból. Gondolom mekkorákat nevetett, amikor olvasta a német szövegemet.(mint ahogy én nevetem ki a Fekete Pákót).

Drezdában meglátogattuk a Képtárat. Még szerencse, hogy előre megmondták, hogy ha végig akarnánk nézni az egészet, ahhoz legalább egy hét is kellene. Nekünk ennyi időnk nem volt. Izgalmasabb látnivalónak találtuk Ferivel, a pesti sráccal, azt a két kislányt, akik  szintén nem a képeket nézték annyira, mint inkább minket. Csatlakoztunk hozzájuk és rövidesen egy moziban kötöttünk ki. Nehogy valaki megkérdezze, hogy milyen filmet néztünk meg. Nem tudom.Úgysem értettem volna egy szót sem, de nagyonn jó kis előadás volt.  Elárulom, hogy Ute is levelezőtársam lett néhány éven keresztül. (Az is lehet, hogy néhányszor hasonló levelet kapott, mint Ulla).

Weimár nagyon szép város volt. Szép szobrok, szép parkok. Az egyik parkban felfedeztük Ferivel  Reginát és Mariát. Ők mutattak nekünk néhány látnivalót. Bementünk egy cukrászdába, ahol életem legrosszabb kávéját ittam. Aki ivott már a németeknél kávét, nem kell róla mesélnem.  Megtanítottak bennünket egy német slágerre (még most is el tudnám énekelni, olyan könnyű volt a szövege meg a dallama).  Este aztán sírva búcsúztak el tőlünk, mert megmondtuk, hogy reggel utazunk haza.
Reginával is sokáig leveleztem.  Ő nem akarta sehogyan sem megérteni, hogy a keresztnevem nem a Walter, hanem az István. Ráhagytam.

Jó lenne mégegyszer elmenni azokra a helyekre, ahol biztosan nagyon sok szép látnivaló van, csak akkor még  ez nem tudott teljesen lekötni.  De így is szép volt.