Mielőtt a műhöz fogott

Csak magában viaskodott.

Alkotása legyen remek.

Sokat próbált és tervezett.

Bárhogy gyúrta az agyagot

Nem tetszett, amit alkotott.

Témája a kínszenvedés,

Akarta, legyen csodaszép.

Bárcsak vehetné embernek

Kínszenvedését modellnek.

Az ötletet tett követte.

Talált is aki keresztre

Köttette magát jó pénzért.

Másvilági büntetésért?

Nekilátott hát a mester.

S mihelyt szenvedett az ember

A művészt nem érdekelte

Modelljének szenvedése.

Sőt, valódi vonaglása

Ejtette őt hatalmába.

Minél halálosabb lett a kínja

Szobrászt hozta eksztázisba.

Önkívületben alkotott.

Se nem látott se nem hallott.

S amikor műve készen lett,

Szabadította ki az embert,

Aki már volt élő-halott

S rögtön betegágyat nyomott.

Simogatta, dédelgette.

Az mégis feljelentette.

Mert szenvedni még csak szokott,

Megbocsátani nem tudott.

A vád, könnyű testi sértés.

Néhány napra elítélték.

Le is ülte becsülettel.

De mi lett a feszülettel?

Hősünk szinte fakadt sírva,

Darabokban van a „minta”.

De egy művész nem adja fel,

S most már nem idegen élettel,

Saját magát köttette fel.

S pillanatfelvételekkel

Mintázta a szenvedését,

S annak megtestesítését.

De kimúlni nem engedték,

Ahogy elájult, leszedték.

És a fényképek alapján

Készült „Krisztus a keresztfán”

Megszenvedett szépen vele.

Fadrusz János volt a neve.