Szentséges Éj

Különös hangja van ma a csendnek

éjfeketére alvad a nappal vére.

Bűnbánó sebeit békésen betakarja

az álmosan lengő hó-álom pihéje.

Felfoszlik lassan az éj-szövet,

imát ragyognak a pislanó csillagok.

Angyalszárnyak halk suhogásában

csengőkkel ölelkeznek lágy dallamok.

Odakinn, áhítat leng a fák között,

térdre ereszkedik a sápadt holdvilág.

Megrázza hosszú, fehér haját az ég

s üvegre hinti csókját a jégvirág.

Lassan száll hunyorgó gyertyák füstje,

kavargón fenyőillattal ölelkezik,

csillogó szemekkel a mindenség,

zendülő gregoriánba temetkezik.

Párás ablakokon függönyök libbennek,

egy üstökös beragyogja az égi teret.

Kíváncsi jégcsapok hozsannát csilingenek

s itt hagyja süppedős lábnyomát a szeretet.