Nem tudom szonett

Nem tudom hogyan szeretlek, tán mint a vak,

kinek csak fény dereng homályos íriszén.

Mint a felhőt ölelő szellő, akarlak,

mi körbetáncol a tó csillogó vizén.

Vagy még tán így sem és nem tudom miként is,

mert kábultan nézek, szememben napodtól.

Ocsúdik bennem egy vérző, puha fétis,

képedre gyúrtál a szürke, semmi porból.

Függök oltárodon, mint kábult feszület,

virágod illata csorog homlokomon.

Szirmaid rám terítik selymes ingüket.

Betöltöd bennem tömjénként a szív-teret,

gyarló lelkem fehérlő ostyáddal ékes

mert bűnösnél is vétőbb, aki nem szeret.