Mi, magyarok

Folyó siratta

hármas koporsó regéje,

széllel daloló

sámán jövendölése.

Mind, mind én vagyok!

Vad horda

hazát álmodó vágya,

Emese, turullal

álmodott szent álma.

Mind, mind én vagyok!

Álmos leke,

hazátlan, boldogtalan,

hon kapujában

sírhant, mi hontalan.

Mind, mind én vagyok!

Tőrtől fakadó

csorduló vérpatak,

Vereckén áthágó

hódító, hét hadak!

Mind, mind én vagyok!

Fehér pej

csillagrugó patája,

marék zöld,

csorduló víz csobogása.

Mind, mind én vagyok!

Varkocsba font

ősi önérzet,

nyílhegyre tűzött

kalandozó végzet.

Mind, mind én vagyok!

Koppány vezérnek

szélfútta jurtája,

Istvánnal dacoló

ős-pogány haragja.

Mind, mind én vagyok!

Fehérvár, Tihany

keresztes csodája,

Árpádok kettétört

utolsó faága.

Mind, mind én vagyok.

Törökök, tatárok,

Dózsák és Mohácsok,

hollót vigyázó

fényes alabárdok..

Mind, mind én vagyok!

Negyvennyolc éke,

torokszorító imája,

a tizenháromnak

bitón kettétört gigája.

Mind, mind én vagyok!

Negyvenöt, ötvenhat,

hit és megalkuvás,

penészes hőstett,

csillogó árulás.

Mind, mind én vagyok.

A Szózat, a Himnusz,

a büszke lobogó,

tettébe elbukó

mégis hírhozó.

Mind, mind én vagyok!

Én vagyok, bennem Ti vagytok,

s Bennetek megint

ujra én vagyok.

Ez vagyok, ezek vagyunk,

együtt, mi magyarok!