Mégis

Mégis, ha választhatnék, mindent tudva megint,

megszenvednélek újra, százszor boldogan.

Mert nincsen fájdalom, mi nincsre váltható,

ott, hol minden perc, ezer gyöngyöt fogan.

Ajkamon, ajkadról csillag-álmú végtelen a csók

és felhőtlen, fény-ragyogta tiszta ég, kitárt karod.

Az erdők minden színe csendül mosolyodban,

ha frisset virágzó rét zenél,-olyan az illatod.

Mégis, ha választhatnék, mindent tudva megint,

a kín, hiába karcolná fáradt homlokomra jelét.

Egy pillanat felér minden mélyre süllyedt kinccsel,

átír józan észt és minden öröklétű, bölcs igét.

A csillagot is elnyeli de hányszor a végtelen

és mégsem tűnődik, hogy vajon megérte?

Ágról szakadt minden fénytelen idő,

de míg csilloghatott, az a ragyogás az élete.